Szűzmáriás királyfi I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Örökízű nyugalommal egy szekeret vont két ékes ökör. Mint valami dús meseország hattyúpárja, úgy úszott bólogatva által az anyaváros főterén, Keresztül a kálvinista templom faránál és egyenesben előre a katolikus Isten hajléka felé.
Félvágású, lajtorjás szekér volt. Dereka tele ropogós szénával, a szénán piros cserge hosszan, azon egy asszony s jobbján legénykefia.
Maga a gazda csából ment, éppen a fejénél a gyönyörű ökörnek. Nagyszál ember volt, szikár, gyér bajusszal, jobb lába kissé lőcsláb. Sziklavállán átvetette hosszú kender-ostorát s ahogy a nyelét marokra fogta, kezének nagyujja mereven előre döfött a napon száradott ökölből. Gondos ruhája és lengyólcs fehéringe különös ünnepet tudatott. Tartása is templomi volt és szinte komor az arca, amint haladott lassan patyolat ökreivel és maga után húzta, mint a megbűvölt kígyót, ostorát a porban. A papi gimnázium előtt, az útközepén, diákok állottak tömötten csoportban s valami lenszőke nadrágos szaporán magyarázott s körülötte figyelembe merült a sok napon színesedett orca.
Az ökrös ember egyre közeledett feléjök.
S csak nézte őket és ment, a sok buksi fejet és ment. S egyszerre, mint a rengő havasi kürt, felcsengett a hangja:
- Hé, tám vakok vattok?!
Ijedten rebbentek széjjel a gyermekek, mert az ökrök már vágák vala szarvaikkal közöttök a csapást. Vissza