Szürke porszem

Előszó

Költőnek lenni ebben a korban: vakmerő dolog. Mint a facsemetéé, amely a cementen át tör a nap, az ég, a lég felé. Magyar költőnek lenni: hősiesség. Bezárva egy kis nyelv, egy maroknyi nép üvegbörtönébe, ahonnan látni a nagyvilágot, de ahonnan kiszabadulni csak nagyon ritkán, elégtelen, suta fordítások, törékeny hidak, félig-értett célzások és álmok útvesztőjén át lehet. S ha kiszabadulunk is, mi marad az eredeti ízből és illatból, az évezredes vonatkozásokból és célzásokból? Édeskevés. Magyar költőnek lenni külföldön, többé-kevésbé elszakadva az otthoni gyökerektől, az olvasóktól és hallgatóktól: mártírsors. Zsoldos Andor ilyen költő, aki bátran, sőt dacosan vállalja a mártírságot. Ma, a nyolcadik évtizedében még mindig töretlen kedvvel és tehetséggel versel. Apám, akinek barátja és munkatársa volt, ebben az esztendőben lenne kilencvenöt esztendős. Őt elsodorta a náci borzalom, Zsoldos megmaradt nekünk. S ennek már azért is örülök, mert ritka találkozásaink során, apám emlékét idézzük együtt. S ha nem is osztoztam a két nagy öreg élményeiben, így elevenné válnak, kézzel foghatóak lesznek számomra. S van egy harmadik tagja is ennek a csoportnak: néhai Korda Sándor, a film egyik legnagyobb zsenije. Amikor életrajzát írtam tizenöt évvel ezelőtt, Zsoldos Andor bőkezűen és önzetlenül segített, s igen értékes adatokkal szolgált, hiszen Kordának iskolatársa, munkatársa, s élete végéig barátja is volt. Újságíró, filmíró, színpadi szerző - Zsoldos széles skáláját hódította meg az irodalomnak. De úgy érzem, elsősorban és legszívesebben, költő. Ez a kötet egész életművének adja mutatványát. A legrégibb vers a húszas évekből való, a „legfiatalabb" alig kétéves. És Zsoldos ma is versel, éppoly frissen, éppoly változatos kedvvel és meglátásokkal, mint amikor elindult. Az irodalomtörténetre tartozik, hogy a költő művét behatóan elemezze, rangját kijelölje, maradandóságát bizonyítsa. Én itt csak a magam nézeteit és véleményeit összegezhetem. Vissza