Szüretelő

Fülszöveg

A magyar ember életének régtől fogva olyan sajátos eseménye a szüret, amelyben összekapcsolódik a munka az ünnepléssel, és az evés-ivással. A szüretnek a hagyományvilágához hasonlóan a konyhaművészete is igen gazdag - ugyanakkor speciális, másféle, mint a naptári és családi ünnepek ételkultusza.
A magyaros ünnepi asztaloktól a szüretig alapvetően az különbözteti meg, hogy munka közben terítik, hangos jókedvvel, és annak további megalapozása, a "borágyazás" szándékával. Az egész éves, fáradtságos szőlőművelő munkájának gyümölcsét szüretelő, borát betermelő gazda és családja, rokonsága általában "egytálaz", aztán munka közben bekap egy-egy falatot. Azaz fő étke a szüretelőknek a bográcsos: a pörkölt, a paprikás; valamint a munka közben evett pogácsa - borral csúsztatva. Az esti, szüreti munkákat lezáró vacsorákra aztán több tál kerül, másféle boros-húsos ételekkel, sós és édes tésztákkal, jóféle innivalókkal. Melyeknek egy részét sajnos - a családi szüretek ritkulásának következményeként - már-már elfeledtük.
Pedig felséges különlegességei a magyar konyhának - készítésük pedig valóságos tudomány. A töltött szőlőlevél, az aprópecsenye vörösborban, a rizses csirke bormártásban, a friss musttal készített szüreti borda, vagy a káposztás pogácsa, a vargabéles, sok más, jóízű étellel kívánkozik "szüreti szakácskönyv"-be. És az úgynevezett télre valók: azaz a szőlő, a must eltevésének, a velük készített őszi csemegéknek receptjei - melyek lassan ugyancsak feledésbe hajlanak, pedig ínycsiklandozók. S persze a házi bor, pálinka...
Megfűszerezve néhány "koccintóval", elődeink borívó rigmusainak, bordalainak felemlegetésével. És a rendkívül gazdag szüreti hagyományvilág vázolásával. Amiknek a segítségével talán közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy szüretet tudjunk csinálni, hol jó evés és jó ivás válik egészségünkre. Vissza