Szüntelen képmás

Fülszöveg

"...számomra a költészet testetlen emlékezés olyan arc vállalása, amilyet csak elképzelünk magunknaK de amiért máris felelünk"
- írja a szerző a kötet élén álló versben. ElgoNdolkodtató, felelősségteljes sorok, melyek mintegy bevezetik az olvasót Labancz Gyula zárt és szűkszavú, befelé forduló, filozófiai ihletésű költői világába. Kétségkívül kissé egysíkú, lecsupaszított világ ez, teli baljós sejtelmekkel, fenyegető jelzésekkel, fájó hiányérzettel. A versek lelkiállapotát, belső állapotváltozásokat, létélményeket, szorongások és félelmek megkövült nyomait rögzítik, gyakran enigmatikusan, nehezen követhetően. Ezekből a tömény, áttételes, izgató, töprengésre és elmélyülésre serkentő versekből azonban olyan költői erő, emberi tartás és igényesség sugárzik, amely a szerző legelvontabb sorait és legnyomasztóbb élményeit is hitelesíti.
"Emberhez méltatlan a halál. Azért írok, hogy felejtsem, ha ideig-óráig is, gyerekkorom betegségeiben és félelmeiben gyökerező szorongásaimat. Mégis ösztöneim okozzák a több gondot, mivel előre soha nem tudom még, mit fogok írni. Minden vers megismételhetetlen kaland, s mint minden kalandba, ebbe is kockázat vegyül.
1941. január 22-én születtem Budapesten. Verseim 1964 óta jelennek meg különféle lapokban és folyóiratokban. 1970-ben a kecskeméti Forrás, 1976-ban a Vigilia és 1977-ben a Mozgó Világ tartotta érdemesnek, hogy foglalkozzék költészetemmel."
Vissza