Szülőnek lenni nehéz

Előszó

Szülőnek lenni a feszültség és az öröm különös elegye. Amikor a fiaim még kicsik voltak, ráébredtem, hogy ha velük vagyok, mindig valami idegesség vesz rajtam erőt, miközben a kelleténél többet figyelek rájuk, aggódom értük és igazítom helyre őket. Tőlük távol azonban - például ha előadó körúton tartózkodom - büszkeség és szeretet érzése kerít hatalmába. Olyankor szégyenkezem, hogy jelenlétükben nem vagyok képes kifejezni örömömet és csodálatomat - szégyenkezem magam miatt és őmiattuk is. Idegen nagyszülők segítettek ennek felismerésében. "Miért nem szereztek nekem annyi örömöt a gyermekeim, mint most az unokáim?" - kérdezgettek. Lassan rájöttem, hogy nem kivételes, hanem nagyon is szabályszerű, ha a jó szülő aggódik és helyreigazít, mivel a szülői szeretet nem csak ölelgetés, sugárzó büszkeség és hencegés. Hozzátartozik, hogy gyerekeinket olyanoknak szeretnénk láttatni a rokonok, a barátok szemében, akik segítőkészek és udvariasak, tanáraik elismerését pedig azzal szeretnénk kivívni, hogy jól teljesítenek. Ez annyit jelent, hogy olyan felnőtté neveljük őket, aki lelkiismeretesen dolgozik, rendes szomszéd, hű házastárs és kötelességtudó szülő. A nevelés legalapvetőbb szintjén tartani. E gondok miatt válunk aggályoskodó szülőkké. És a jutalomra - egy-egy elismerő szóra vagy látványos eredményre - bizony várni kell. Legyünk tehát türelmesek! Vissza