Előszó
NEGYVEN ÉVE
Négy évtizede már, hogy szülőfalumat, Terjánt elárverezték. Azóta már alig kivehetően visszasimultak a termőföldbe a falak, oda, ahonnan valamikor a falverők keményen feldöngették őket. Csak tüzetes szemlélődés után tudom megállapítani, hogy a falumbeliek közül ki hol lakott. Halványulnak az emlékek, pedig ha azok is szétfoszlanak, akkor végképp eltűnik a falu, de ameddig emlékezni tudunk rá, addig nem vész el teljesen.
Ez a szomorú évfordulóra összeállított kötet tartósítani szeretné, illetve föl akarja eleveníteni az emlékeket. A terjáni emlékeket.
Sokat töprengtem azon, hogy e cudar időben nem lenne-e jobb inkább negyven fát ültetni, vagyis emlékligetet létesíteni, de kegyetlen, fejszés telek járnak most a fákra. Persze ennek ellenére, vagyis csak azért is fásíthatunk, mert egyre jobban elsivatagosodik a vidékünk, bölcsőhelyünk, de végül arra a megállapításra jutottam, hogy eme alkalmi szöveg- és képgyűjtemény talán túléli a fákat, amelyekre, amint már említettem is, kegyetlen fejszés telek járnak.
Ezekben az írásokban esetleg helyenként magunkra találunk, visszatalálunk egykori önmagunkhoz, a gyökereinkhez, így tehát szülőfalunk eltüntetése után sem érezzük teljesen gyökértelennek magunkat.
Gyorsan kiderülhet, hogy egyáltalán nem mentes az érzelmi túlfűtöttségtől ez a kis kötet, sót... de hát a szülőfalumról íródott, s mert míg az a bizonyos útra készülődő (is) gyötrődve keresgéli az elkallódott, ám lényegében könnyen pótolható inggombot, addig én a falumat már hiába keresem, és be sem helyettesíthetem, hiszen más valami és megint csak más annak a mása... Mások egészen másféleképpen is viszonyulhatnak e témához, ám ha azok közül, akikért s akiknek íródott ez a kötet, egy-egy sor vagy kép hatására gondolatban visszatérnek a falunkba, és képesek lesznek benyitni egykori szülőházukba, akkor minden bizonnyal megtérül a nyomtatás költsége.
Ennek reményében köszöntöm földijeimet és ennek az alkalmi kiadványnak minden kedves olvasóját.
A szerző
Vissza