Fogolytábor békében

Előszó

Részlet a könyvből:
„Amit itt leírok - csupán a képzelet játéka...! De tán elhitetem veletek, - "hogy valóság volt.. "

Alkonyodik... A nap alábukik a hullámvonalú dombok mögé. A kazán kéménye élesen süvölti a hatot. A kovácsok lerakják a pörölyt. A lakatosok odacsapják a kalapácsot. A kőmívesek alázuhantják a kezük ügyébe eső gerendát, hogy csak úgy huppan és nyekkenésük fájdalmasan visszhangzik a tetőtlen falak között. A munka gépmadara, amit a reggeli hat óra mozgásba lendít, - az alkonyi hat órával ernyedten bocsátja alá szárnyait.
Éjjel is dolgoznak, de akkor már csak az arra kiválasztott éjszakások maradnak ott és a bánya mélyében is azok, akiknek ilyenkor kezdődik a letöltendő műszakjuk. Az igazi robot érverése mégis meglassudik és a fáradt emberek léptei új célkitűzéssel dobbannak hazafelé.
A kisvasút mentén, mely a szénnel telt csilléket szállítja, Fanny és Berta, a két csülevontató lovacska a fuvásra egyszerre megállanak. Ha hegyesen álló fülüket megüti a pihenésre szólító jelzés, nincs az az unszoló hang, vagy kínzó ostorcsapás, ami újabb mozdulatra serkentse. Ugyanígy megdermednek hangtalan ellenmondásban, ha a megszokottnál csak egy csillével is többet akasztanak a hátuk mögé ... Néha megkísérli elámítani fuvarozó gazdájuk, - no már ez az egy vasszekérke csak se oszt, se szoroz! Fanny és Berta nem tudnak hátrapillantani, hogy megakadályozzák a merényletet. De már az első alattomos moccanásnál érzik az emberi furfangot, mely ki akar fogni rajtuk. A rádáscsillét vissza kell akasztani. Vissza