Előszó
Az első gondolatok
Oly sok a könyv, és a ma embere nagyon keveset olvas, ilyenformán
hangzik el gyakorta az általános vélemény. Tíz percig figyeltem az egyik
könyvesbolt pénztárát. Ezalatt harminchétezer forintot hagytak ott a
(nem) olvasók...
Kívülről tudjuk, mint mondott Churchill, Nagy Sándor, Putyin (és egyéb
nagy események elmondói), vagy Bush. Ismerünk rengeteg „nagy
történetet", és ne feledjük, hogy a világot a zsenik viszik előre, de a
középen állók tartják fenn, egy másik mondás szerint.
A sok-sok fenntartó, kisebb-nagyobb vállalkozások, vállalatok serényen,
de szerényen a kertek alatt végzik a napi feladatot. Tettük talán nem
látványos, hangjuk nem harsány, ám a kisebb munkák is lényegesek, és
részei a nagy egésznek. Vonatkozik ez eseményekre, kisebb-nagyobb
csapat, csoport életét színesítő vagy homályosító napokra. Elmesélve
néhányat, ismerőseim többen elmondták: le kellene írnod ezeket. Nem
sokáig unszoltak, s mert sok naplórészletem is megvan még, nem volt
nehéz dolgom, hogy elkezdjem.
1946. szeptember 16-án leégett a kis szalmatetős vityillónk, a tanyánk.
Amint máshol írok róla, anyám egy eldobott szalmacsóvával véletlenül
gyújtotta fel. Amikor láttam a füstölgő romokat, hazaérve Karcagról a
gimnáziumból, ahol talán éppen Adyról volt szó, s az egyik verse
nyomán suttogva mormoltam, „S pernyét fújnak a szelek", - ekkor
gondoltam először arra, hogy egyszer majd talán ilyen címen írok. Ki
merte volna előrevetíteni, hogy azokban a pernyékben, amit a szelek
fújnak, benne lesznek a rendszer, a bányák és még a Carbon is.
Vissza