Csak a szívünkben nem száll az idő

Fülszöveg

Most is előttem van a kisgyerek, aki hirtelen fel- ^^^^ kapja a fejét, elnémul, néhány karmozdulattal elcsendesíti a körülötte nyüzsgő felnőtteket, és tekin- w tétét a család recsegő-ropogó rádiójára szegezi, a zöld varázslámpás politúrozott bútordarabra, amelyből ismét felcsendül a szívének oly kedves kis dalocska. Aztán amint a hatalmas doboz elnémul, arról kezdi faggatni a körülötte lévőket, merre is van a „Donát kacsájáról elnevezett út", és ott tényleg már nyílnak az orgonák, mint ahogy a bácsi a tegnap is, ma is énekelte, és bizonyára holnap is fogja. És előttem van a nagyobbacska gyermek, aki minden egyes hétfő délután, a nagyszülei menetrendszerű érkezésére várva, átrendezi a nagyszobát, beállítja a székeket és foteleket, és enyhén a kanapé felé fordítja a félve-féltett másik bútordarabot, a fekete-fehér Operát, hogy mire megérkeznek a drága vendégek minden a legnagyobb rendben legyen, úgy ahogy a heti rituálé megkívánja. Felhangzik a Szeretnék szántani első néhány... Tovább

Fülszöveg

Most is előttem van a kisgyerek, aki hirtelen fel- ^^^^ kapja a fejét, elnémul, néhány karmozdulattal elcsendesíti a körülötte nyüzsgő felnőtteket, és tekin- w tétét a család recsegő-ropogó rádiójára szegezi, a zöld varázslámpás politúrozott bútordarabra, amelyből ismét felcsendül a szívének oly kedves kis dalocska. Aztán amint a hatalmas doboz elnémul, arról kezdi faggatni a körülötte lévőket, merre is van a „Donát kacsájáról elnevezett út", és ott tényleg már nyílnak az orgonák, mint ahogy a bácsi a tegnap is, ma is énekelte, és bizonyára holnap is fogja. És előttem van a nagyobbacska gyermek, aki minden egyes hétfő délután, a nagyszülei menetrendszerű érkezésére várva, átrendezi a nagyszobát, beállítja a székeket és foteleket, és enyhén a kanapé felé fordítja a félve-féltett másik bútordarabot, a fekete-fehér Operát, hogy mire megérkeznek a drága vendégek minden a legnagyobb rendben legyen, úgy ahogy a heti rituálé megkívánja. Felhangzik a Szeretnék szántani első néhány akkordja, a magyarul megszólaló nénik meg a bácsik beolvasnak valami számára teljesen érthetetlen és unalmas híreket, de utána jön a lényeg, a színház, a táncház, a rajzfilm és a könnyűzene, ott ahol a nagytatának a hosszú hajú néni, a család hölgyeinek a magas és széles homlokú, nagy bajuszos, a „Donát kacsájáról" meg az orgonákról énekelő trapéznadrágos bácsi tetszik a legjobban. És amikor végre a gyermek agyában is egy helyre kerül kép és hang, hirtelen beköszönt az adásszünet.
Előttem a felnőtt férfi, aki a hosszas adásszünet után már távirányítón váltogatja a szivarpapír vékonyságú és lepedőnyi nagyságú, immár a hét minden napján reggeltől estig az anyanyelvén beszélő tévé csatornáit, és aki rábukkan gyermekkora kedvencére, arra a bizonyos orgonás útra, amelyet nem is az ő gumikacsájáról, hanem Szent Donátról neveztek el, és amelyről már nem is olyan széles homlokú, nem is olyan nagy bajuszos és nem is trapéznadrágot viselő „bácsi" énekel. Hanem az, akit volt szerencséje megismerni, kiismerni és kifaggatni, aki nem egy sztárparádéból lépett elő, és nem egy piedesztálról ereszkedett le, aki ugyanolyan emberi hangot képes megütni, mint bármely más földi halandó, vagy talán még annál is szerényebbet, halkabbat, hitelesebbet. Tamás Gábor hangja ma már nem csak az orgonaillatú dal miatt oly kedves a fülének, sokkal inkább azért, mert igaz emberi torokból, igaz emberi szívből, igaz emberi lélekből árad.
Szucher Ervin Vissza