Szörtsey

Előszó

A nyolcvanas évek magyarországi Új Festészetében Szörtsey Gábor gesztusfestményei hosszú éveken át lényegében változatlan alkotói magatartást képviseltek: a spontán önkifejezés, a képi rögtönzés, a pillanatnyi állapotot közvetítő elemi jelteremtés abszolutizálását. Most azonban valami más is megjelent Szörtsey művészetében. Ez a más, ez az új - paradox módon - némiképp a régihez, saját korábbi korszakához való visszanyúlás mozzanatával kapcsolódik össze, amennyiben Szörtsey új festményei ismét itt is megmaradtak, csakhogy a gesztusok szigorúan felépített formává forrtak össze. A formaépítmény olykor valóságos testeket idéző, háromdimenziós formákat ábrázoló alakzatokat foglal magába, melyek a képi környezettől elkülönülő, kifelé zárt, olykor egészen tárgyszerű együttessé szerveződnek. Visszatérő formák tűnnek fel ezeken az új képeken, visszatérő képi funkcióban: pl. a kompozíció "lezáró" elemeként, a képmező felső részében ábrázolt tágasabb képtér egyetlen motívumaként, a képépítményt mintegy "megkoronázó" formaként gyakran megjelenik egy dinnyeszeletre emlékeztető, testként ábrázolt alakzat. Ez a forma úgy épül rá az alatta elhelyezkedő formákra, hogy a hagyományos értelemben vett stabilitás, egyensúly-teremtés, lezárás funkcióját tölti be. Hierarchiát teremt a formák között. Lehatárolja a gesztusok mozgásterét. Nem csupán határozott kontúrok közé kényszeríti a korábban szabad, parttalanul szétterülő foltokat, hanem háromdimenziós formává értelmezi át a gesztusokból szerveződő alakzatokat. Ez pedig merőben új jelenség Szörtsey festészetben.
Ha valóban új ez a jelenség, akkor minden mutatkozik meg a korábbi munkákhoz való sajátos visszatérés? Úgy tűnik, a képfelület virtuális térként való értelmezésben. Vissza