Szőnyi István

Előszó

Ha méltató szavakat keresünk a száz éve született Szőnyi István köszöntésére, mindenképp az általa megtalált teljes világról érdemes beszélni, melyre manapság oly sokan vágyunk. Amikor a század elején Ady Endre leírta, hogy "minden egész eltörött", és a filozófiai gondolkodás előterébe az ember egzisztenciális bizonytalansága, kiszolgáltatottság érzése került, és ez az érzés határozza meg ma is mindennapjainkat, akkor feltámadhat a vágy bennünk mérsékeltebb képi vidékek után - ahogyan Kállai Ernő Szőnyi művészete kapcsán megfogalmazta - ahol a művész, az alkotó szellem alázatosabban közeledik a dolgokhoz, hogy a természettel újra békés egyensúlyba kerüljön. De nem volt-e hiú ábránd, a kor szavával ellentétes vágy ez a szenvedélyes "egész" keresés. Miért nem adta át magát Szőnyi is annak a húszas évekre oly jellemző hangulatnak, mely arról beszélt, hogy minden előző értéket le kell rombolni, csak az új és más lehet jó.
A fiatal Szőnyi, akit a Tanácsköztársaság után eltanácsoltak a Képzőművészeti Főiskoláról, mint "oda nem illő elemet", akinek a tanulóéveit már az elejétől fogva kettértörte a háború, igen korán választásra kényszerült. Természtesen ő sem térhetett ki az avantgarde szenvedélyes és erőszakos üzenete elől. Uitz Béla monumentális, "expresszív naturalizmusát" követte egy ideig. A jelzőt Kállai Ernő alkalmazta erre a sajátosan magyar irányzatra. Az elnevezés pontosan tükrözi a benne rejlő ellentmondást, a látványfestészet és az expresszív torzítás egymást majdhogynem kizáró, mégis együttes alkalmazását. Szőnyi az alatt a néhány korai év alatt, amikor Uitz művészete hatott rá, és ezt a szellemet közvetítette festőtársai felé, valóságos iskolateremtő mesterré vált, ennek ellenére hamarosan más utat választott. Hallgatva belső intuicióira az itthonmaradást, a tradíciók követését vállalta. "Lennék én modern, de nem tudok" - fogalmazta meg egy vele készített interjúban. Ez a befelé figyelés, elzárkózás védte meg attól, hogy belebonyolódjon bármilyen eszme jegyében szerveződött művészi csoportosulás vonzáskörébe, elfogadja a hivatalos művészetpolitika kegyeit. Korai bécsi és berlini utazásai során nem a kortársak forrongó, izgalmas művészete fogta meg, hanem a múzeumok klasszikusai. Innen származtatható Rembrandt iránti rajongása, Marées klasszicizmusának követése és Brueghel hatása művészetére.
Századik születésnapja lehetőséget ad arra, hogy friss szemmel, új megközelítéssel vizsgáljuk életművét. A következő lapokon olvasható tanulmányok 1994. január 29-én, a Zebegényben rendezett Szőnyi István emlékülésen hangzottak el. Olyan neves művészettörténészek elemezték Szőnyi művészetét, akik eddig más megközelítésben foglalkoztak ezzel a korral.
A Szentendrei Képtárban kiállított táblaképeket ilyen együttesben még sohasem láthatta a közönség, hiszen Szőnyi számos festményét már a műteremből elvitték a gyűjtők. Bár az emlékkiállítás a hely szűkössége miatt nem törekedhetett teljességre - az életmű grafikai részét más időpontokban és más helyeken találják meg az érdeklődők - de olyan főművek felsorakoztatásával, melyeket túlnyomórészt a magángyűjtők bocsátottak rendelkezésünkre, talán egy igazabb, pontosabb képet nyújthatunk a XX. századi magyar művészet e jeles mesteréről. Vissza