Előszó
Részlet a könyvből:
A HALÁLMADÁR
Halál! Halál!
Jaj annak, aki született! - Jaj annak, aki meg nem halt! - Az isten keze nehezül...
Halál! - Halál!
Véres napok, fekete éjszakák jőnek. A...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A HALÁLMADÁR
Halál! Halál!
Jaj annak, aki született! - Jaj annak, aki meg nem halt! - Az isten keze nehezül...
Halál! - Halál!
Véres napok, fekete éjszakák jőnek. A pusztulás angyala szárnyra kelt...
Halál! Halál! Ki nyitja meg száját a halálmadárnak, hogy a nyugodalmas ház ormára ülve jövendőt mondjon a benne lakozónak?
Ki kényszeríti rá, hogy éjnek éjszakáján vijjongva a holdvilág sütötte ablaknak repüljön, s szárnyaival verdesse annak tábláit, s ha hétszer elhajtják, hétszer visszarepüljön ismét, s éjjel látó nagy szemeit kimeresztve, fülébe sikoltsa a félig aluvónak, hogy készüljön az örökkévaló álomra?...
Mi kínozza a láncra kötött ebet, hogy mikor minden alszik, oly hangon, minőn soha nem szólt, elkezdjen üvölteni, mintha láthatlan kísértetre ugatna, ki gazdája küszöbén ki s bejár, a házat kerülgeti s az ablakokon beleskelődik? - Mit lát, mit érez, mi ösztön gyötri öntudatlan állat-lelkét? Reggelre az udvaron mély gödröt miért kapar; ki számára ásta meg azt; ki tanítá meg rá, hogy valakinek sírra lesz szüksége?
Midőn éjjelenként az alvószobában az asztalok, ágyak, bútorok elkezdenek ropogni, pattogni - ki jár ott?
Vissza