Szombat délután, egyedül

Fülszöveg

"Az utolsó szó jogán kapja az író a borítólap "fülét", hogy néhány sor kíséretében átnyújtsa könyvét a kritikusnak és az olvasónak.
Nem felesleges ez? Úgy hat, mintha a színházi függönyös kilépne a rivalda elé, és a közönség szeme láttára húzná fel a függönyt. Lelepleződik valami a mutatványhoz szükséges szerkezetből, nem egy varázsigére, nem egy gongütéstől, nem egy koppanástól nyílik szét a függöny, ahogy a játék megkezdése előtt hittük.
És talán értelmetlen is ez a bevezetés. Az esetleges magyarázkodással ugyanis nem ér el az író semmit. Az írásművekre nem érvényes semmiféle enyhítő körülmény. Itt kétségbevonhatatlan az előre megfontolt szándék, s az írónak vállalnia kell a felelősséget. De ha már ide álltam, hadd mondjak valamit, de ezt sem védekezésül. A novellák egy része francia környezetben játszódik. Többször hallom: magyar író miért ír franciákról? Azért, mert - úgy tudom - sokan szeretik ezeket a történeteket, és aztán éveket töltöttem el franciák között, Párizsban és a normandiai tengerparton. És az emlékek követik az embert. Naponta előfordul, hogy valami közös allúzió megerősíti bennem a lazuló szálakat, s ebben a szűkülő, órajárásnyi Európában már alig idegen az a világ. És ugyanúgy vadásznak a sirályok a Duna felett, mint a Baie d'Authie táján.
Ezek után magára hagyom az olvasót. Eltakarom kezemmel a "fület", ne lássanak be a műhelybe, ne lássanak papírt, ceruzát, radírt, ne hallják az írógépkattogást.
De talán túlzott ez az óvatosság. Lehet, hogy el se olvassák. Én még sose olvastam el egyet sem." Vissza