Fülszöveg
A költő vallomása:
"Mire ez a verseskönyv az olvasó kezébe kerül, épp betöltöm negyvenedik évemet. Életem jelentős fordulópontjához érkeztem, ahonnan visszatekintve majdnem hihetetlennek tetszik az eszmélkedés éveitől elröppent idő. A falusi gyermek- és legénykor, a felkészülés esztendei, melyek éppen a háború nyomasztó légkörében teltek el. Az akkoriban leírt első strófa Bazsin, a földpallós, almaillatú szobában és az idestova negyedszázada megjelent első versesfüzetem mintha még itt volna csak karnyújtásnyira tőlem. Holott nyomában szabályos időközönként jöttek később a többiek, s magam is meglepetéssel szemlélem végig a sort, melynek végégre új könyv kerül ismét, szám szerint a tizennegyedik.
Sokáig nagyon fiatalnak éreztem magam, talán azért, mert egy-egy újonnan megírt vers valami felfedezésféle volt a világról, rácsodálkozás az életre, ahogy az ifjúság is ilyeténképpen hódítja meg a reményteljes holnapot. Aztán a holnapból milyen gyorsan tegnap lesz! A hegyek alatti kis falu...
Tovább
Fülszöveg
A költő vallomása:
"Mire ez a verseskönyv az olvasó kezébe kerül, épp betöltöm negyvenedik évemet. Életem jelentős fordulópontjához érkeztem, ahonnan visszatekintve majdnem hihetetlennek tetszik az eszmélkedés éveitől elröppent idő. A falusi gyermek- és legénykor, a felkészülés esztendei, melyek éppen a háború nyomasztó légkörében teltek el. Az akkoriban leírt első strófa Bazsin, a földpallós, almaillatú szobában és az idestova negyedszázada megjelent első versesfüzetem mintha még itt volna csak karnyújtásnyira tőlem. Holott nyomában szabályos időközönként jöttek később a többiek, s magam is meglepetéssel szemlélem végig a sort, melynek végégre új könyv kerül ismét, szám szerint a tizennegyedik.
Sokáig nagyon fiatalnak éreztem magam, talán azért, mert egy-egy újonnan megírt vers valami felfedezésféle volt a világról, rácsodálkozás az életre, ahogy az ifjúság is ilyeténképpen hódítja meg a reményteljes holnapot. Aztán a holnapból milyen gyorsan tegnap lesz! A hegyek alatti kis falu szegénységében is megindítóan szép világa, ahonnan oly nagy tervekkel készültem kitörni - most visszatekintve érzem csak igazán - ugyanolyan nosztalgiával tölt el, mint valamikor a mesebelinek föltűnő nagy világ. Jámbor barmocskák legeltetése a hegyi kaszálókon s húsz évre rá ődöngés a távol-keleti behavazott repülőtereken, trópusi dzsungelekben; tizenkilenc éves hadifogolyként háztetőket ácsolni és másfél évtizeddel később a föleszmélés, hogy emberi sorsok függhetnek tevékenységemtől - mind-mind mostanában kezd összeállni bennem. A negyvenes évek vége, az ötvenes évek eleje - költői indulásom fiatalsága! S ami volt, hihetetlen gyorsasággal röppent tova. És mégis megmaradt nekem valami, ha csak annyi is, amennyit az ember egy versben maradandóvá tehet a maga számára. Talán anélkül, hogy tudná a megírás pillanatában, hogy mi lesz egyszer fontos az életéből, az időből, amikor mindenből már múlt lett. Ilyen tudattal volt csak bátorságom verseimet közreadni, bízva még abban is, hogy talán másoknak is megőrzök velük valamit a maguk életéből, emlékeiből.
Ez a kis könyvecske is így állt össze végül. Emlékekből és a mindennapi gondok, örömök sorokba önthető élményéből. S annak a gyógyíthatatlan nosztalgiának eredményeként, hogy amit mégis fölmutathattam eddig, legyen az csak kezdete valami nagyobbnak, ami még valahol az elképzelésemben és akaratomban feszül. Hiszen a sorsunk - az örök sziszifuszi kő - s a feladat mindennap visszagördül elém, kényszerít a küzdésre, a mindig újra-kezdésre. Újra végiggondolni az élet értelmét, újra kezdeni a magánéletet, ha elromlott, újra és újra megfogalmazni az elrendezés igényével a mindig változó világot, ha az ember már a költészetnek adta a fejét.
Negyven évesen is ezt érzem a legszebb emberi és költői feladatnak, életem igazi értelmének."
Vissza