Szokolay Sándor: Sámson

Fülszöveg

Részlet a könyvből: "A Sánson-t 1945 tavaszán, Békésen írtam. Mrácius 10-én értünk le néhány batyuval s egy kiégett ház emlékével a hidatlan fővárosból, s május elsején - biztos emlékem van rá - megvolt a dráma úgy, ahogy mostanáig fennmaradt. Számomra talán az életerő feltörésénél is mámorítóbb volt: a szellemi elevenség visszatérte, a könyvböngészés, a virágzásként elborító tervek, a ceruzát megelőző mondatok nyüzsgése, a fogalmazás megindult szekréciója az agyon.
Mint a megnyírt Sámson, aki észrevette, hogy hajával együtt az ereje is visszatér - jutott eszembe a Margit körúti hittanórákon belém rögződött történet. Sámson régi kép az én belső mitológiámban. "A rab Sámson kinőtt haja már tetőnket dönti" - Jut eszembe két sor fiatal házas verseimből, mely csodálatos mód útban levő gyermekünket, a lázadó Sámson megkötözőjét üdvözölte. Később ő lett annak a hősnek a jelképe, aki már majdnemhogy szörnyeteg. A szent, a hős, a szörnyeteg, ez volt a három alak, egyben három rangfok (paradicsom, purgatórium és pokol), amellyel a történelem alakjait mértem s a magam érvényesülési ösztönét irányítottam. A szent, a tökéletes életű, világ és társadalom törvényeit derülten és győztesen betöltő ember. első nagy regényem: az Emberi színjáték éppúgy, mint az irgalom, az Égető Eszter, őróla szólt. A hős, aki küzdelmében bár elbukik, föl tudja mutatni a jót: az Utolsó kísérlet s a legtöbb drámám az övé. A szörnyeteg: akiben megvan a nagyság nyersanyaga, de mintha s a példa nem tud kibontakozni benne: erényei daganatszerűen elfajulnak. Ő volt a félelem, a tükör, melyet a világ tartott elém, a Gyász, az Iszony nőalakjai, minden kiválóságukkal efelé torzultak. Vissza