Szögesdrótok árnyékában

Előszó

Mindenki ismeri azt a tanmesét, ahol a király szélhámos szövőlegények hálójába kerül, akik mindenkinek bemesélik, hogy szövetüket csak a buta emberek nem látják és azok, akik hivatásukhoz nem értenek. A szövőlegények pedig csak úgy tesznek, mintha szőnének valamit, kiszabnák és megvarrnák a gyönyörű új ruhát és felöltöztetnék vele a királyt, mert mindenki retteg tőle, hogy ha nem látnak semmit, azt jelenti, hogy buták, vagy hivatásukhoz nem értenek. A király el is indul „új ruhájában", hogy mindenki gyönyörködhessék benne, amikor egy kisfiú elkiáltja magát az apja nyakában: „Hiszen a király meztelen!"
Szóval most annak a kisfiúnak a szerepét szeretném eljátszani.
Óriási félrevezetett tömeg előtt kiáltom el magam: „Hiszen a mostam modem művészet művészietlen, értéktelen, ronda!"
A továbbiakban a szépművészet egyetlen ágáról szeretnék csak megdöbbentő kijelentéseket tenni, a költészetről.
Én verseket írok. Vers az a szépirodalmi műfaj, amely ritmussal, rímmel ad elő valami témát. A szabadvers nem vers. Az költői próza. Ugyanis ahol se ritmus, se rím nincs, semmi nem indokolja, hogy miért kell az alkotást versformában leírni. Nyugodtan le lehetne írni prózában is.
Ezzel nem akarom a szabadverset az irodalmi életből teljesen kiiktatni. Szabad verset írt Petőfi Sándor, Mécs László is. De nem csak szabadverset! Amit meg írtak, azokban gyönyörű témát érthetően, művészien írtak meg. Aki a szabadversre esküszik, írjon vagy olvasson szabadverset, amennyi neki tetszik. De ne mondja azt, hogy a szabadvers az egyedüli, igazi, modem költészet, amely mellett a szerintük elavult ritmusos-rímes költészetnek létjogosultsága nincs. Szerintem a szabad vers, azaz költői próza külön irodalmi forma.
A kettőnek egymáshoz semmi köze nincs. Ezek szerint én olyan verseket írok, amelyekben ritmus van, rím van és gondolat is van. E legutóbbi a szabadversek túlnyomó többségében nehezen fedezhető fel. Vagy magyarázatra szorul. Az a vers pedig, amit magyarázni kell, rossz! Nálam a vers alapja egy szép gondolat, szép érzés vagy megrázó történet, amit mindenki által azonnal érthető formában adok elő. Nemhogy minden költemény, de minden egyes versszak is külön csattanóval rendelkezik. És szép. Hangsúlyozottan ismétlem: Szép! Ahogy az a „szépirodalom" szóban félreérthetetlenül szerepel. Vissza