Szó szerint (dedikált példány)

Fülszöveg

"Egyetlen kortársa sem volt Karinthynak, aki annyira fáradhatatlanul kutatta a szóbeli megnyilatkozás médiumait, mint ő. Mintha a Lehetséges akarása csakis akkor elégülhetne ki, amikor az élőszó birodalmába csap át: volt színész színpadon, néma- és hangosfilmben, felolvasott, konferált, és nagy előadóra vallóan szavalta - rendkívül népszerű felolvasóestjein, valamint hanglemezen - saját és mások verseit. Válogatás nélkül igénybe vette tehát a színpad, a film, az éter és a hangrögzítés médiumainak teljes elérhető arzenálját önmaga szétszóratására, mindig a közvetlen szóbeli megnyilatkozás érdekében, a szétosztódás misztikus dramaturgiáját követve. A megmutatkozásnak ez az ellenállhatatlan, a művészetakarásnál is erősebb vágya nemcsak művészet és nem-művészet határait söpri el útjából, hanem maga a médium is felolvad és eltűnik, s a helyén ott marad a közlő a maga verbális közvetlenségében, mint maga a Szó tehát, amely viszont az önmaga által közölt üzenetté lényegült át."
Karinthyról sokat tudunk. Kiderítették, milyen irodalmi és filozófiai áramlatokhoz csatlakozott, elmagyarázták, miért nevetünk humorán, és egyszer talán még műveit is hiánytalanul elolvashatjuk. Mégis csalódottak vagyunk. A irodalomtörténet kompetenciája megtorpan az irodalom határainál, Karinthy viszont ott kezd Karinthy lenni, ahol az irodalom véget ér. Alakja egyszerre kevesebb és több mint az íróé. Görcsös erőfeszítése éppen arra irányul, hogy irodalmi beszédmódokat szétfeszítve közvetlenül szólítson meg bennünket. Valódi üzenete nem önmagáról alkotott állásfoglalásaiban, hanem szövegeinek életmódjában rejlik, amelynek révén közelebb férkőzik hozzánk, mint bármely irodalom. Könyvünk az életmű kusza felszíne alatt húzódó rejtett történetet igyekszik felszínre hozni, amely a művek nélküli író szenvedéstörténetéről vall; a történetet, amelyet csakis az élőszó terébe való kilépés áldozata szakíthat meg. Vissza