Szívkirály kincsei

Előszó

Az eső már harmadik napja zuhogott. Hatalmas tócsákban állt a víz az udvaron. Az emberek bőrig ázva siettek az utcákon. Igazán csak az ment ki, akinek fontos dolga volt.
Nem lehetett odakinn játszani... Ilus és Peti szörnyen unatkoztak hát.
Már mindent végigpróbáltak. Székekből vonatot csináltak, konyhaedények segítségével zenekart alakítottak a szomszédék gyermekeivel. Autókormánynak használták a zongoraszéket és királyi palástnak az asztalterítőt.
Azonban ezek a játékok csaknem mind rosszul végződtek. Hamar meg is unták őket meg majdnem mindig történt valami baj ... Kitörött az egyik szék lába ... A fazékról lepattogott a zománc ... A zongoraszék olyan furcsán billegett, ha hozzányúltak, hogy azt már nem is merték megmondani. A szép terítőre meg ráömlött a tinta ...
Persze ez nem ment ilyen simán. Apuska és anyuska kellőképpen meg is jutalmazta a kis bűnösöket, úgyhogy lassan már nem mertek semmit csinálni. Különösen, mióta a szomszédból sem engedték át Pistát és Katikát, mert a Pista új nadrágja kiégett, Katika szép barna cipőjén pedig egy megmagyarázhatatlan származású folt díszelgett...
- Nem lehet idebenn semmit játszani! - sóhajtott búsan Peti.
- Nem, nem ... visszhangozta Ilus, -miközben laposra nyomta orrát az ablaküvegen.
Peti is odasomfordált. Most már együtt nézegettek kifelé. - Áááh! - ásítozott a fiú és nagyot nyújtózkodott. Vissza