Fülszöveg
A huszonegy éves Renczes Cecília Szívkamra ikonok c. kötete - remélem - ugyanakkora meglepetéssel szolgál a vers mai értőinek, mint még mindig létező olvasóinak. A puszta tény magában is örvendetes: a költészet mai tehénlepényszerű önmagába-gyűrűzéséből kihajt a vertikális, bár ingatag és rendszertelen emelet-képződmény. Egy némileg amorf időkeresztmetszet naivan és véletlenszerűen hajladozni kezd, mint a nádszál. De még örvendetesebb, hogy nyoma sincs benne spekulációnak, nincs elmélete; nemhogy válaszai, de egyszerűen miértjei sincsenek. Füst Milán saját indulat és szenvedély-elméletére még az ő szavával élve: a vegetatív ösztönök szintjén sem ismerne rá Cecília verseiben. A kultúra itt egyáltalán nem kívülrőltudást, memoritert jelent, és ezekből nyílegyenesen eredő következtetést, levonást arra nézvést, hogy mi a törvényszerű. Sötét és világos abban az állapotban van, amikor a Teremtő még nem választotta el őket egymástól, s éppen ezért egyik sem formai tényező, technikai elem...
Tovább
Fülszöveg
A huszonegy éves Renczes Cecília Szívkamra ikonok c. kötete - remélem - ugyanakkora meglepetéssel szolgál a vers mai értőinek, mint még mindig létező olvasóinak. A puszta tény magában is örvendetes: a költészet mai tehénlepényszerű önmagába-gyűrűzéséből kihajt a vertikális, bár ingatag és rendszertelen emelet-képződmény. Egy némileg amorf időkeresztmetszet naivan és véletlenszerűen hajladozni kezd, mint a nádszál. De még örvendetesebb, hogy nyoma sincs benne spekulációnak, nincs elmélete; nemhogy válaszai, de egyszerűen miértjei sincsenek. Füst Milán saját indulat és szenvedély-elméletére még az ő szavával élve: a vegetatív ösztönök szintjén sem ismerne rá Cecília verseiben. A kultúra itt egyáltalán nem kívülrőltudást, memoritert jelent, és ezekből nyílegyenesen eredő következtetést, levonást arra nézvést, hogy mi a törvényszerű. Sötét és világos abban az állapotban van, amikor a Teremtő még nem választotta el őket egymástól, s éppen ezért egyik sem formai tényező, technikai elem egy filozófia, egy világérzetképzet kifejezésére. Itt nem vall fekete a fehérről a fametsző módján; nincs chiaroscuro sem Caravaggio, sem Rembrandt gyakorlatához kapcsolhatóan. Posztmodern sincs - talán csak hasonlít rá, a kezdetére, amikor még morc kritikusai mindössze a XIX. sz-i eklekticizmus hazajáró kísértetét látták benne, kis stíluskeveredést (esztétikailag), és unaloműzést, eloldalgási manővert elméletgyártóiktól (alkotáslélektanilag). Mert utóbbiak úgy aprították orruk alá a semmit, mint szakács a szemcsípő vöröshagymát. Hja, akkor még a posztmodem nem jelentett mindent (pénzt, pozíciót, a politikusokat is összehajtogató politikai befolyást, multimaffiát). Olyasvalakit jelentett, aki a Bauhaus meg az épületelem-egyengyár után visszacsempészne egy-két toronykiszögellést, néhány csűcsívet és boltívet, és persze Gaudí nagylábujját sem fölérő vasrácshajlítgatást némelyik erkélyre végletes elkockásodásunk idején. Cecília hasonlósága a maga időkalandjaival a posztmodern kezdetekhez ingatag és illanékony, másrészt figyelmeztető jellegű. Verseiből fölpillantva jobban látható, hogy egy-két ártatlan bolthajtás, hullámvonal miként ment át klánuralomba, keresztapák (és -anyák) nyílt diktatúrájába, a művészettől (stb.) megszabadított bedolgozó „szép új világ"-ba. Renczes Cecília gödöllői agrárius egyetemista. Félig még kiskamaszként írt néhány naturális, a lényeget illetően erőteljes emberábrázolást nyújtó novellát. Akkor egy-két kritikusa (Bakonyi István, Csillag Tibor, Horpácsi Sándor, Koppány Zsolt) nyugtázta is. Mégis három évre eltűnt a felszín alatt - hogy aztán homlokegyenest mással, a Szívkamra ikonok verseivel bukkanjon elő. Kötetnyi verse a Huszonötödik óra antológia fénypontja volt; az izraeli sivatagi kertészkedés uborkalugasainak üde zöldjére és pompás zamatú termésére emlékeztet, ahogy ismerkedtem vele a Velencei Biennálén, 1992-ben. - És persze a sivatag visszahódításának agrokultúráján túl arra, amiért éppen ott, a művészetek seregszemléjén „állították ki" uborkalugasukat az izraeliek: a költészet szívós, végül is kipusztíthatatlan életazonosságának szimbólumaként.
Vissza