Szivek utja

Előszó

Részlet a könyvből:

Arming lovaskapitány és szép fiatal felesége, meg közös barátjuk, Buchen Henrik főhadnagy, befejezték a vacsorát. A tisztiszolga eltűnt a tányérokkal és Rózsa asszony maga rakta föl a gyümölcstartóra az almát, diót és apró süteményeket. - Ugye megehetjük itt is a gyümölcsöt, Buchen bácsi? A szalonban hideg van, aztán a kicsi is ott alszik a mellette lévő szobában és ha fölébresztjük, egész éjszaka fentülhetek az ágyacskájánál. Itt kedélyesebb is, azt hiszem!
- Itt maradunk, - mondta az ura, - megteszünk mindent, amit csak kivánsz, egy föltétel alatt, - ha puncsot kapunk ! Január hatodikán, tiz fok hidegben ennyit csak követelhet az ember, ugy-e Buchen?
- Ma január hatodika van? - kérdezte a főhadnagy, mintha álomból ébredt volna föl.
- Még pedig reggel óta! - kiáltott vissza neki az ajtóból Arming, mielőtt átment volna a másik szobába cigarettáért.
- Emlékezetes nap ez önnek, Buchen bácsi? - érdeklődött a fiatalasszony. A férfi tagadóan rázta meg a fejét. - Nem, nem, Rózsa, csak elgondolkoztam.
- Csodálatos szent lett magából, Buchen, - mondta fejét megrázva a fiatalasszony, - de ma nem fogom innen addig elengedni, amig el nem határozza magát valamire. A néni csak megkivánhatja tőlem, hogy értesítsem arról, hogy elkisér-e bennünket, vagy nem? Nem is beszélek a vőlegényről és a menyasszonyról, de annál inkább beszélnem kell a menyasszony anyjáról! írhatom hát, hogy velünk jön?
- Hát persze, hogy velünk jön, - mondta Arming, aki éppen ekkor lépett be a szobába a cigarettával és kényelmesen elhelyezkedett egy karosszékben. - Holnap kérni fog nyolcnapi szabadságot. Hidd el Henrik, hogy egy pár pompás emberrel fogsz ott megismerkedni.
- Azt elhiszem, - mormogta a főhadnagy - és a nagynénédet és nagybátyádat nagyon szivesen meg is látogattam volna egy más alkalommal, de se a menyasszonyt, se a hozzátartozóit nem ismerem s őrájuk nézve igazán nem fontos, hogy én ottvagyok-e, vagy nem? Vissza