Sziv és szaxofon

Előszó

Részlet a könyvből:
Ritkás, októberi köd ülte meg a Király-utcát. A levegő nedveskés volt és éles. Néha mintha apró, ragacsos szemcse szemetelt volna a borulatos égből, de az is lehet, hogy csak a könnyű köd morzsálódott, darásodott - mindenesetre nyirkosság finom zománca futotta be a járókelők arcát. Noha világos felöltők és karra akasztott esernyők hirdették, hogy a nyár régen meghalt a naptár lapjai között, az emberek mégsem hittek, nem akartak hinni a borús, szomorú időnek. Mert most még csak úgy délelőtt tíz óra körül lehetett, de remélték, hogy a déli órákban mégiscsak kiderül az ég, leömlik onnan a magasból a bágyadt, sűrűmézszerűen csorgó októberi verőfény és teljes pompájában feltárul a rozsdavörös, dúsillatú ősz, mely olyan szép, jóllakott és egyben mégis kissé lehangoló volt az idén, mint az érett bűnöző asszony, amikor már fáradtan és kissé únottan szeret.
A Zeneakadémia királyutcai bejáratánál állandóan lengett-mozgott a nagy, rúgós üvegajtó mindkét szárnya, mindig kívülről nyomták befelé: most csak érkezők számára nyilt: a ködös-hűvöskés-októberes Pestből, szerte mindenhonnét, érkeztek a növendékek. Legtöbbjük húsz év körüli fiú, lány volt, egészen gyerek is elég volt közöttük, - ezek a középiskolában magántanulók voltak - de idősebb, erősen kopaszodó férfiak és hervatag, harminc felé járó nők, asszonyok is akadtak közöttük - ezek többnyire ének-tanszakosok voltak. Az elegancia vagy legalább is jólöltözöttség közös tulajdonságuk volt. Még a szegényebb sorsúak is kínos igyekezetet fordítottak arra, hogy külsejük, megjelenésük lehetőleg tetszetős, csinos legyen. A fiúk frissen borotvált, púdertól hamvas arccal lépték át a szárnyas üvegajtót, jól fésültek, gondozott hajúak, ápoltkezűek voltak, a lányok száján-arcán festményszerű tökéletességgel színlett a rúzs, a világos felöltőkből parfőmök halk-meleg illata szállongott, ingerlő selyemharisnyák feszültek a karcsú bokákon és a szegény fiúk újnak régen nevezett nadrágján a kifogástalan él nem árulta el a vizes kefe erős, hosszanti dörgölését és utána az ágy matráca alá helyezést, hogy egész éjszakai ráfekvéssel, test-nehézkedéssel préseljék bele a vasalás hamisítását. A borotválatlan, kócos, hanyag külsejű művészvilágot itt csak régi, érzelgős regényekből ismerték. A hiúság, a tetszelgés a növendékekben erősebben volt kifejlődve, mint a köznapi, szürke emberekben. Ennek egyik oka magában a művészi pályában rejlett, másik, nyomósabb oka pedig az volt, hogy lányok és fiúk mindig együtt voltak, nemcsak a "nagy órák"-on, - zenetörténeten, zeneesztétikán, magyar zenetörténeten, karéneken, solfege-en, kamarazenén, zenekari gyakorlaton, karnagyképzőn, pedagógián, methodikán és a többieken - hanem a főtanszakok óráin is. Vissza