Nincs feltámadás

Előszó

Részlet a könyvből:

"A kastély balszárnyán, ahol a vendégtraktus volt, minduntalan felharsant a villanycsengő. Kipirult arcú cselédlányok szapora léptei kopogtak a bolthajtásos folyosó kőkockáin. Egy-egy pillanatra kitódult a hangvihar, amint benyitottak valamelyik ajtón, aztán zagyva zsongássá tompult ismét az ajtócsukásra.
Odabent már öltözéshez készülődtek az urak. Beleprüszköltek a mosdótálakba, port fujtattak ki orrukból, mert kriminális, hogy mennyi homokot és szemetet szed magára az ember egy ilyen vadászaton. Betyárul homokos vidék ez az Eőrvár. - Attul jó a bora, édes öcsém. - Az szent. - De meg a búza is szépen megterem. - Sőt, a jócsípőjű, kökényszemű jány is.
- Úgy-e, Julcsa lelkem?
És már öltözés közben magukhoz ölelgették, szorongatták a kastélybeli lányokat. Azok dévajul belekacagtak az urak szemébe, hogy alighanem sok rusnya nő lehet a városban s ezért ilyen éhesek és sietősek a csókra.
De az arcukon mély pirossággal ült ki a vér színe. Szerették a vendégeket. Már kora délutántól álmosan, dologtalan lődörögtek,kóvályogtak, néha kifutottak a majorig, nézni, vajjon még nem veri-e fel a port hazarobogó urak kocsija?
Szürkületkor vihogni és danászni kezdtek a cselédszobában, mint valami fölizgult hárem. Mulatságos eseteket, jellemző dolgokat vallottak be egymásnak a férfiakról, hogy ki hogyan ölel, hevesen vagy akkurátosan és melyik a jószívű gavallér." Vissza