Ember nélkül

Előszó

Részlet a könyvből:

Fejére dobta a kispárnát, álláig húzta a vékony, nyári takarót és új fekvést keresett a testének. Aztán ismét hallania kellett a kispárna huzatán barangoló legyek lábainak kaparását és szárnyaiknak hol közeledő, hol meg távolodó motorbúgását, amint azt a rést keresték a takaró alatt, mely a test táplálékot nyújtó verejtékcseppjeihez vezetné el őket. Az egyik már ott zúgott az orra körül. Ugyanakkor a derekát érő éles szúrástól rázkódott össze. Az ablaka alatt libák gágogtak, egy kutya haragos csaholással követte a kerítésen kívül haladók lépteit... Kár a további harcért, a falusi élet nem tűri a hosszas pihenéseket. Felnyitotta a szemét és hunyorogva nézett a kis szoba fehér falairól szétszóródó reggeli fényességbe. Az ággyal szemközti faliórán hétre állt a mutató, összesen tehát tíz órát aludt. Ezt teszi már egy hete, minden nap. És mégis olyan nehezen ébred, mintha hajnalig mulatott volna valahol. Kibújt az ágyból, papucsba bujtatta lábfejét és sietve belopta cipőit az ajtó elől, ahol azok már órák óta kifényesített állapotban vártak rá. Ez persze csak afféle falusias kifényesítés volt és inkább csak a sárnak meg pornak eltávolításából állott. Szipekáriné nem ért ahhoz, hogyan lehet a szétdörzsölt mázzal mély fényt varázsolni elő a valamikor oly gonddal kezelt cipő sima bőréből. De ezek a rosszul fényesített cipők épúgy hozzátartoztak az egyszerű élet teljességéhez, mint a kurta nadrág, a mezítelen alsó lábszárak, az ing rövid ujjai alól szabadon lélegző karok és a fedetlenül hagyott fej... Vissza