Élni akarok I-II.

Előszó

Egy nap elaludt benne az egyik sátán és fölkelt a másik.
Ez gyakran meg szokott történni. A sátánoknak sincs könnyű dolguk. Esztendők tellenek el, mire uj bünt sarcolnak ki egy lélekből. Kemény talaj az emberi lélek. Nehéz felszántani. S ezer elvetett mag közül alig kel ki egy. Az élet tele van bünökkel és mégis kevés a bünös ember. Egy bűn is sok egy életre. A bün a lélek legsulyosabb gyümölcse. Emberi tiltakozások és jajgatások közt jön a világra s alig lehet elviselni. De elvesziteni még nehezebb. Egyre nő, nehezedik s az ember csaknem leroskad sulya alatt. Viszi, elejti és jajgatva hordozza tovább. Szolgálja, táplálja, neki keres és neki él. A pokol diadalkönyvében égő betükkel jegyeznek fel minden uj bünt. Nagy dolog, a Pokol nagy győzelme a bün. Pillanatnyi siker Isten örök hatalma fölött. Ilyenkor a szolgálattevő ördög részegre issza magát az alvilági lakomán, ahova győzelme után visszatér. Elnyulik az asztal alatt és jóllakott mámorba kerül. Arivált ördög lesz belőle. De nyomban elindul helyette egy másik. Pihent, uj ördög. Hátára dobja izzó csákányát, tarsolyát megtölti bünökkel, szántja, hasitja a szegény lelket s teli marokkal hinti beléje magvait. Nehéz munka ez. Mert minden bün után bánat borul a lélekre, mint érces védőpáncél. De a csákány mégis csattog s a sátán fel-felkiált az égre káromló szavakat. S a hatalmas Isten csak mosolyog, vár és figyel odafönt. Mert minden lélek ura önmagának s szabadon választhat Isten és az ördögök között. Vissza