Előszó
Részlet a kötetből:
"Ágh Ernő, vegyész, a „Rádió" című szaklap ifjú szerkesztője, a sugárzó anyagok vizsgálása közben érdekes fölfedezésre jutott, amely eladdig Curie asszony valamennyi követőjének figyelmét elkerülte. Fölfedezéséről nem szólt senkinek semmit, mert előbb különböző anyagokon akarta kipróbálni, hogy föltevése helyes-e. De honnan vegye a kísérleteihez szükséges anyagokat? Az egyik Dél-Braziliában található meg, a másiknak az ausztráliai Táblahegység a lelőhelye, a harmadik csak Kínában ismeretes. A mai nehéz közlekedési és szállítási viszonyok, valutáris különbségek mellett gondolni sem mert arra, hogy a neki szükséges anyagokat könnyen megszerezheti, egészen addig, míg hozzáértők fel nem hívták figyelmét Mathéziusz tanárra, a kiváló mineralógusra, aki egész életét utazásokkal és ásványok gyűjtésével töltötte el. Ágh Ernő tehát keresni kezdte Mathéziusz professzor lakását, de sem a címjegyzék, sem a rendőrség bejelentőhivatala nem tudott felvilágosítást adni róla."
Vissza
Fülszöveg
Szini Gyula egyik legkitűnőbb elbeszélőnk, az kétségtelen. Diadalmasan vetekszik elsőrangú idegen írókkal, mert tudása, előadóképessége, hangja, módja, modora egyéni és lebilincselő. A történetet, melyet elmond, teletűzdeli pompás megfigyeléseivel gazdagon. Fejezetei ragyognak színben, formában, fordulatok bőségében.
Nem kell neki sok szó, sok beszéd: az olvasó elé varázsolja az élet mindenféle alakjait játszi könnyedséggel; a mester biztos kezével húzza meg figurái körvonalait, belerak egy kevés színt, néhány tónust, egy mozgást végeztet velünk s egy mondatot hallat ajkukon és - már nem figurák, hanem élő emberek. És ez a tudás mérőfoka.
Amit elmond, az megtörténik és megtörténhetik mindennap százszor körülöttünk - de ahogyan ő rámutat, a történetnek új értelme, új értéke lesz. Nagyszerűen lát és frappáns módon közli a látottakat. Előadása meglepő és lebilincsel.
Hangja kedves és megkapó. Szépen, finoman, főlényesen és fegyelmezetten mondja el történeteit, mindazt, amit lát,...
Tovább
Fülszöveg
Szini Gyula egyik legkitűnőbb elbeszélőnk, az kétségtelen. Diadalmasan vetekszik elsőrangú idegen írókkal, mert tudása, előadóképessége, hangja, módja, modora egyéni és lebilincselő. A történetet, melyet elmond, teletűzdeli pompás megfigyeléseivel gazdagon. Fejezetei ragyognak színben, formában, fordulatok bőségében.
Nem kell neki sok szó, sok beszéd: az olvasó elé varázsolja az élet mindenféle alakjait játszi könnyedséggel; a mester biztos kezével húzza meg figurái körvonalait, belerak egy kevés színt, néhány tónust, egy mozgást végeztet velünk s egy mondatot hallat ajkukon és - már nem figurák, hanem élő emberek. És ez a tudás mérőfoka.
Amit elmond, az megtörténik és megtörténhetik mindennap százszor körülöttünk - de ahogyan ő rámutat, a történetnek új értelme, új értéke lesz. Nagyszerűen lát és frappáns módon közli a látottakat. Előadása meglepő és lebilincsel.
Hangja kedves és megkapó. Szépen, finoman, főlényesen és fegyelmezetten mondja el történeteit, mindazt, amit lát, hall és tapasztal. Lefoglalja az olvasót teljesen és meghódítja magáénak és fogva tartja utolsó sora utolsó szaváig. A mai világban tehát áldásos jóbarát, ki a legkedvesebben felejteti el a küzdő emberrel a gondokat órákhosszat. Nagy érték ez, melyet nem lehet eléggé megbecsülni.
Lelki finomsága, nobilitása kisugárzik műveiből meghódítja magának az olvasót. Választékos, szeretetreméltó, bőségében oly fölényes derűnek, mely kedves melegséggel árad műveiből. Aki most találkozik vele először: jóérzékkel bíró olvasó, már utánanyúl a következő kötetének.
Mert érdekessége nem fölvett szándékos, kierőszakolt része írói értékeinek, hanem természetadta egyik jellemző alapvonása az egész embernek.
Vissza