Színházi élet Budapesten

Előszó

Ugyan kérem, színházi válság... Hogy nem akarnak színházba járni?... Nevetséges!... Éppen ebben az ügyben jöttem önhöz, mint olyan valakihez, aki tehet valamit ebben az ügyben...
Igen, igen, csak várjon, mindjárt előadom a tervemet. Nagyon egyszerű. Kolombusz tojása. Csak persze senki nem akarja megérteni... vagy aki megérti, nincs módja hozzá, hogy megcsinálja...
Nézze, vezérigazgató úr, ezek mind ostoba beszédek, hogy színházi válság, meg hogy a közönség nem akar... Nem a közönség válsága ez, és nem is a színházaké... a hozzáértés és akarat hiányzik, uram, hogy megint divatba hozzuk a színházat... hogy kicsoda? Hát mi ketten, igenis, ha ön is akarja, és elfogadja a tervemet...
Nono... hiszen mondom már. Hát igenis. Nem a közönség az oka. A színházak az okai, a vezetőség. Mindenütt így van ez. Nem akarják megérteni, hogy olcsó húsnak híg a leve, és hogy ezt a híg levet akarják etetni évek óta a közönséggel, ez volt a baj... Nagyon okosan mondta Molnár Ferenc egyik minapi nyilatkozatában, hogy a színházban nem a nyomorúságos életet, gondot és leépítést akarja látni a gondokkal és bajokkal küzdő közönség, a színházban illúziót, káprázatot, fényt és csodát szeretne hallani és látni - majd akkor jönne!
Azt elhiszem, hogy igazam van! Fényt és káprázatot, uram... vagy tudja mit? még egyszerűbben: gazdagságot! Gazdagságot, bódító bőséget, fényűzést! Majd én megmutatnám! Csak bízza rám! Vissza