Szinház Maria Thul körül

Előszó

Részlet a könyvből:
Az a rendkívül meleg fogadtatás, amelyben a magyar közönség "Vágyak vására" című regényemet, jóbarátom, Tábori Pál dr. fordításában, részesítette, érthetővé teszi kívánságomat, hogy a „Színház Maria Thul körül"-t magyar olvasóim számára külön előszóval lássam el. De ez a kívánság valóságos belső szükségletté csak annak a bensőséges érintkezésnek révén lett, amelyet csaknem egyéves budapesti tartózkodásom során a magyar nép legkülönbözőbb rétegeivel folytattam. Ezek a benyomások megerősítik a felfogást: az európai kultúrközösség szellemi organizmusként él. Ezt az organizmust a nemzeti egységek termékeny és örökké működő forrásai táplálják, amelyek sajátságaikat és különösségeiket nélkülözhetetlen elemként illesztik be a nagy, általános közösségbe.
A magyar és német területeken teremtett kultúrértékek között mindig élénk volt a szellemi csere. Ma, mint a mult század negyvenes éveiben, a változás, az önálló döntések, minden érték átértékelésének idejét éljük. Tudatos állásfoglalásunkban csak természetes, hogy a valóság pontos megösmerése révén keressük a jelen tiszta és érthető képét. A "savoir pour prévoir" ma természetes követelés, amellyel az olvasó a könyvekhez közeledik. Az elméleti művek azonban csak racionális eszközökkel adhatják a valóság elemzését. A költő feladata, hogy a valóságot formálja: úgy, hogy az olvasó idegen, ösmeretlen világba kényszerüljön bele s minden érzékével felfogja. Ennek a feladatnak megoldására keletkezett körülbelül száz évvel ezelőtt a modernformájú regény: Balzac és Dickens a regény céljának a „valóság legyőzését" jelentették ki. A modern regény "realista": ez nem jelenti azt, hogy szolgaian ragaszkodik a tényekhez és a valósághoz; hanem azt, hogy a valóság lényege van meg benne, amelyet egyébként szabadon formált cselekménybe épít bele s közvetít az olvasónak. Azokban a korokban, amikor a társadalmi viszonyok ingadoznak, a regényíró mindig a látnokot akarta játszani: nemcsak a jövő látnokát, hanem (ami sokkal nehezebb) a jelenét. Innen magyarázható Emilé Zola méhszorgalmú munkája a második császárság ábrázolásában; innen Leo Tolsztoj oeuvre-je, akinek teremtőerejét még nem méltányolták eléggé. Vissza

Fülszöveg

Az a rendkívül meleg fogadtatás, amelyben a magyar közönség "Vágyak vására" című regényemet, jóbarátom, Tábori Pál dr. fordításában, részesítette, érthetővé teszi kívánságomat, hogy a "Színház Maria Thul körül"-t magyar olvasóim számára külön előszóval lássam el. De ez a kívánság valóságos belső szükségletté csak annak a bensőséges érintkezésnek révén lett, amelyet csaknem egyéves budapesti tartózkodásom során a magyar nép legkülönbözőbb rétegeivel folytattam. Ezek a benyomások megerősítik a felfogást: az európai kultúrközösség szellemi organizmusként él. Ezt az organizmust a nemzeti egységek termékeny és örökké működő forrásai táplálják, amelyek sajátságaikat és különösségeiket nélkülözhetetlen elemként illesztik be a nagy, általános közösségbe.
A magyar és német területeken teremtett kultúrértékek között mindig élénk volt a szellemi csere. Ma, mint a múlt század negyvenes éveiben, a változás, az önálló döntések, minden érték átértékelésének idejét éljük. Tudatos állásfoglalásunkban csak természetes, hogy a valóság pontos megösmerése révén keressük a jelen tiszta és érthető képét. A "savoir pour prévoir" ma természetes követelés, amellyel az olvasó a könyvekhez közeledik. Az elméleti művek azonban csak racionális eszközökkel adhatják a valóság elemzését. A költő feladata, hogy a valóságot formálja: úgy, hogy az olvasó idegen, ösmeretlen világba kényszerüljön bele s minden érzékével felfogja. Ennek a feladatnak a megoldására keletkezett körülbelül száz évvel ezelőtt a modernformájú regény: Balzac és Dickens a regény céljának a "valóság legyőzését" jelentették ki. A modern regény "realista": ez nem jelenti azt, hogy szolgaian ragaszkodik a tényekhez és a valósághoz; hanem azt, hogy a valóság lengyege van meg benne, amelyet egyébként szabadon formált cselekménybe épít bele s közvetít az olvasónak. Azokban a korokban, amikor a társadalmi viszonyok ingadoznak, a regényíró mindig a látnokot akarta játszani: nemcsak a jövő látnokát, hanem (ami sokkal nehezebb) a jelenét. Innen magyarázható Emile Zola méhszorgalmú munkája a második császárság ábrázolásában; innen Leo Tolsztoj oeuvre-je, akinek teremtőerejét még nem méltányolták eléggé. Vissza