Szinház és mozi 1954. (nem teljes évfolyam)

Fülszöveg

Részlet:
ASZTALOS SÁNDOR: Az OTHELLO előadása után..
Apjának Vilmos volt. Édesanyja Vili-nek nevezte. Testvérei azt mondták neki: VilJ Mi így nevezzük őt: Shakespeare! Valami angol könyvben olvastam ezt a rigmusfélét. Talán nem is őrzi már pontosan emlékezetem. Az is lehetséges, mint ahogy ez minden népi eredetű rigmusnál óhatatlanul előfordul: évek során én is alakítottam valamit ezen a versikén. S almikor abból a nyelvből, amelynek ő tizenötezer szavát használta, »szabadon« átvettem magyarra, tán a *Vil.<r — »Shakespeare« rímet is én ragasztottam hozzá. Lehet. De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a Nemzeti Színház nagyszerű Othello felújításán ülve, ismét előtört emlékezetem mélyéről ez a rigmus. A bemutatón ott láttam valakit, aki most éppen Dózsa Györgyről ír drámát: na költőd-Számomra ma ő a költő. Illyés Gyuláról van szó.
Nádasdy Kálmán (Major Tamással együtt 6 igyekezett megajándékozni bennünket a teljes Othello rendezéssel) néhány nappal később le/leplezte... Tovább

Fülszöveg

Részlet:
ASZTALOS SÁNDOR: Az OTHELLO előadása után..
Apjának Vilmos volt. Édesanyja Vili-nek nevezte. Testvérei azt mondták neki: VilJ Mi így nevezzük őt: Shakespeare! Valami angol könyvben olvastam ezt a rigmusfélét. Talán nem is őrzi már pontosan emlékezetem. Az is lehetséges, mint ahogy ez minden népi eredetű rigmusnál óhatatlanul előfordul: évek során én is alakítottam valamit ezen a versikén. S almikor abból a nyelvből, amelynek ő tizenötezer szavát használta, »szabadon« átvettem magyarra, tán a *Vil.<r — »Shakespeare« rímet is én ragasztottam hozzá. Lehet. De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a Nemzeti Színház nagyszerű Othello felújításán ülve, ismét előtört emlékezetem mélyéről ez a rigmus. A bemutatón ott láttam valakit, aki most éppen Dózsa Györgyről ír drámát: na költőd-Számomra ma ő a költő. Illyés Gyuláról van szó.
Nádasdy Kálmán (Major Tamással együtt 6 igyekezett megajándékozni bennünket a teljes Othello rendezéssel) néhány nappal később le/leplezte Illyést. Elmesélte Nádasdy, hogy Illyés Gyula az Othello III. felvonása után azt mondta a szünetben: ^Hazamenni és eltörni a tollat! Nincs más megoldás!"
Igen, hazamenni és eltörni a tollat! *¦ Egyetlen sort sem írni többé! Ha még Illyés Gyulának is ez jut eszébe, hogyne éreznék ezt azok, akik néha-néha versírásra vetemednek?! Vers? Talán nem is a versről, hanem a drámáról van itt szó, hiszen Shakespeare nem >a vers«, hanem »a dráma*. Aztán eszembe jutott a rigmus. Az a rigmus, amelyik különös dolgokra figyelmeztet bennünket. Mindenekelőtt arra, hogy Shakespeare, aki Petőfi véleménye szerint a világteremtés felével egyenlő, valaha volt kisfiú is. Volt Vilmos, volt Vili és Vil. Amikor már olyan óriásnak érezzük ezt a Shakespearet, hogy szégyenkezünk, amiért valaha is tollat mertünk a kezünkbe fogni, akkor az a rigmus hirtelen apát, anyát, testvéreket, családot teremt a világteremtés felével« egyenlő, megközelíthetetlen hatalmasság köré. Oly közel hozza hozzánk, hogy szinte szeretnénk utána kiáltani: »Vil, várj még! Vil, menjünk együtt a vadaskertbe! Állítsunk együtt csapdát az őzeknek!
Csak szeretnők ezt kiáltani, de nem merjük, mert Vil-t mi már így ismerjük:
ELŐADÁSA UTÁN
Shakespeare! Vigadtál, magyaráz, közelhoz és biztat ez a rigmus, de ugyanakkor meg is döbbent, le is ver. Minél közelebb érezzük magunkhoz azt a kisfiút, akit édesanyja Vilinek hívott, minél teljesebben jelenik meg előttünk az egyszerű ember, annál nagyszerűbb, annál hatalmasabb a lángész.
J Ily és Gyula aligha törte el azóta tollát, vagy írógépét. Biztosan tovább írja a Dózsát, Miért? Azért, mert nem mondta komolyan, nem érezte őszintén, amit a III. felvonás után mondott és érzett? Nem. Ezt csak őszintén lehet érezni és mondani. De hát akkor miért merészel tovább írni az ember?
Shakespeare akkor magasztosítja fel hőseit, amikor a legteljesebben porrá zúzza őket. Ember voltukban, »egyszerű embert< lényegükben dicsőíti meg őket akkor, amikor a reménytelenség legmélyén hirtelen felszikrázik bennük az »Ember«. A legyőzhetetlen ember, aki' úgy tud hinni, érezni, szeretni, szenvedni és alkotni, hogy a halál hiába sújt már le rá. Kegyetlen dolog arra rádöbbenni, hogy Shakespeare mellett csak kontárok lehetünk, ha írunk: reménytelenül kontárok.
T\e nagyszerű dolog azt érezni: apánk, anyánk, testvéreink, családunk, népünk és az emberiség — önnön embervoltunk, feladataink elvégzésére kötelez bennünket. S minél nagyobbnak érezzük Shakespearet: egy-egy ilyen Othello-előadás talán annál szerényebbé tesz bennünket.
Szenvedélyesen szerénnyé mindennapi munkánkban, kötelességünk teljesítésében. Megtanít bennünket az emberiség harcaival együtt harcolni és örömeivel együtt örvendezni. Egyszerűen és emberien, hiszen őt is Vil-nek szólították testvérei. És felemelően, biztatóan, hiszen több, mint háromszáz éve így nevezzük őt: Shakespeare.
Miután megtanít arra, hogy nincs más megoldás: össze kell törni tollunkat, arra is megtanít, hogy nem szabad, nem leket összetörni a tollat. És semmiféle emberi szerszámot.
így már az sem véletlen, hogy országunk első prózai színháza éppen a pártkongresszus idején ajándékozott meg bennünket ezzel a hatalmas és megrázó Shakespeare-élménnyel. Vissza