Színház és emlékezet

Előszó

Miközben 1952 a magyar történelem és kultúrtörténet legsötétebb évei közé tartozik, s a kor főideológusa, Révai József a Kulturális forradalmunk kérdései című kötetében ilyeneket ír: „a filmnek és a színdarabnak az egész népet foglalkoztató nagy kérdésekkel kell törődnie", és mindjárt meg is mondja, melyek ezek: „az állami témakörterv éppen [...] a népnek legfontosabb kérdéseket igyekszik felölelni, azt mondja az íróknak: foglalkozz a szénnel, foglalkozz az ifjúsággal, foglalkozz Inotával és Dunapentelével, foglalkozz a békeharccal", azonközben az év során létrejön két olyan színházi intézmény, amely - a kulturálatlanságot „a múltat végképp eltörölni" jelszavával megideologizáló politikai magatartással szemben - a múlt áthagyományozását, megőrzését és kutatását állítja ténykedésének homlokterébe, azzal, hogy - Gobbi Hilda kezdeményezésére - Bajor Gizi halálának első évfordulóján, február 12-én, a budai Bajor-villában megnyílik a Bajor Gizi Színészmúzeum, a magyar színészet megörökítésének vágyától és a színész(nő) művészetének és személyiségének történő emlékállítás igyekezetétől hajtva, Hont Ferenc kezdeményezésére pedig november 2-án létrejön a (mai nevén) Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), hogy megkezdje a szisztematikus gyűjtést, feldolgozást és publikálást a magyar színházművészet mindenkori jelenéről, és egyre halmozódó múltjáról; s amikor a két társintézmény már 1953-ban egyesül, és a Színészmúzeum a Színházi Intézet állandó kiállítóhelyévé válik, lehetővé válik a gyűjteményekben felhalmozódó dokumentumok bemutatása, mely tárgyi emlékek száma fél évszázad alatt milliós nagyságrendűre gyarapodott, ami nemcsak mennyiségként sok, hanem feldolgozásra váró, kutatást kívánó színháztörténeti anyagként is, mely munka egyik legutóbbi jelentős eredménye a 2001-ben megjelent Magyar színháztörténet 1873-1920 című kötet, s melynek folytatása, az 1920-1949-es korszak - társintézményekkel közösen elvégzendő - feldolgozása már megkezdődött; így amikor a Színháztudományi Szemle jelen tematikus számának kereteit kijelöltük, úgy határoztunk, hogy a kötet nem az 50 éves intézmény múltját kívánja megidézni, nem külső munkatársak egyéni kutatásainak ad teret, hanem a jelenleg itt dolgozó színháztörténészeknek, muzeológusoknak a Színház és emlékezet című jubileumi kötet számára írott tanulmányait adja közre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jelezze, az intézményben az ezredfordulón megkezdett szakmai változások egyik célja az OSZMI szakmai rangjának növelése, kutatóhelyként való megítélésének javítása, amely szándék részbeni megvalósulásának reményével ajánlja a tisztelt olvasó figyelmébe az itt következő tanulmányokat az intézmény fennállásának ötvenedik évében szolgáló igazgató, P. Miller Péter Vissza