Színház (dedikált példány)

Előszó

Ennek a könyvnek az anyagát akkor állítottam össze, amikor a második világháború utolsó szakaszába érkezett. Akkor már az összes német színházat bezáratta Göbbels, s így a német színház létét kizárt az európai színházi kultúrából. Ez a frusztráció volt az oka annak, hogy színháztörténeti feljegyzéseim csak a harmincas évek végéig rögzítik mindazt, ami az európai színházi életben történt. Ezzel kapcsolatban azt is hangsúlyozni szeretném, hogy nem törődve a második világháború idején érvényben lévő cenzúrával, könyvem anyagába felvettem mindenkit, aki az európai színházi életben jelentős szerepet játszott, nemzetiségi hovátartozásra, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. Így kerülhetett könyvem anyagába Reinhardt, Gordon Craig, Mayerhold, Piscator, Vahtangov, Granville Barker, Balázs Béla, Mac Conelly, F. Garcia Lorca, Sztanyiszlavszkij és még sokan mások.
Ennek a könyvnek az első kiadása ötven évvel ezelőtt, 1944-ben, Kolozsvárott jelent meg. Evidens, hogy anyaga kiegészítésre szorul. A Kiegészítésben tehát megkísérlem felvázolni - a teljesség igénye nélkül - mindazt, hogy milyen volt és mivé lett - főleg az európai színház - a második világháború után.
Tudom, hogy a színház nagyon komplex valóság- és jelentéstartalmú szó, hiszen egyesek szerint magába foglalja a színművet, a színészt, a színpadot a maga sajátos technikájával, a szerepjátszást, a rendezőt, a díszletet, sőt a színházba járó közönséget, őfelsége, a néző-t is. Mások csak a drámai mű szövegét, a színészt és alakítását, esküsznek, amikor a színház fogalmának lényegét fürkészik. Jouvet pedig egyszerűen azt mondta, vallotta, hogy a színház lényege a siker, amire a szerző, a színész, a rendező egyaránt törekszik. Nagyon túllépném e bevezetés kereteit, ha folyatnám a színház miben létének az elemzését. Helyette vessünk egy pillantást arra, hogy miként alakult a színház élete a második világháború után. Erre a mikéntre próbálok feleletet adni a könyv utolsó fejezetében, a Kiegészítésben. Vissza

Fülszöveg

Heszke Béla, esztéta, műfordító, francia-magyar-romanisztika szakos tanár, 1912-ben született Marosvásárhelyen. Brassóban, Kolozsvárott, Budapesten tanárkodott nyugdíjba vonulásáig. Első írásai az Erdélyi Tudósítóban, a Pásztortűzben, az Erdélyi Helikonban jelentek meg. Tamási Áronnal együtt szerkesztette a kolozsvári Ellenzék Vasárnapi Szó c. irodalmi mellékletét, majd szerkesztette Vásárhelyi Z. Emil távollétében a Pásztortűz c. folyóiratot, annak megszünéséig (1944). Írásai jelentek meg az erdélyi újságokban, a Nagyvilágban, a Budapester Rundschauban, a Parlandoban stb. Egyéb írásai: Népiség, az európai irodalomban, Arad, 1940; A francia színház két világháború között, Kolozsvár, 1941; Az irodalom és a zene koncentrációja az irodalom oktatásában, Budapest, 1969.
Első könyve a francia, angol, német írókról szóló, Brüsszeli délután c. tanulmánykötet 1938-ban jelent meg Brassóban. 1944-ben jelent meg Kolozsvárott a Színház c. világszínháztörténeti breviáriuma. A Zeneműkiadó kiadásában jelent meg 1963-ban a román zene története c. könyve. Munkatársként dolgozott a következő lexikonoknak: Színházi Kislexikon, Katolikus Lexikon, sok cikket fordított a Larousse magyar kiadása számára. Állandó külső munkatársa a Párizsban évente megjelenő QUID c. lexikonnak... Vissza