Színház

Fülszöveg

Ennek a könyvnek az anyagát akkor állítottam össze, amikor a második világháború utolsó szakaszába érkezett. Akkor már az összes német színházat bezáratta Göbbels, s így a német színház létét kizárt az európai színházi kultúrából. Ez a frusztráció volt az oka annak, hogy színháztörténeti feljegyzéseim csak a harmincas évek végéig rögzítik mindazt, ami az európai színházi életben történt. Ezzel kapcsolatban azt is hangsúlyozni szeretném, hogy nem törődve a második világháború idején érvényben lévő cenzúrával, könyvem anyagába felvettem mindenkit, aki az európai színházi életben jelentős szerepet játszott, nemzetiségi hovátartozásra, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. Így kerülhetett könyvem anyagába Reinhardt, Gordon Craig, Mayerhold, Piscator, Vahtangov, Granville Barker, Balázs Béla, Mac Conelly, F. Garcia Lorca, Sztanyiszlavszkij és még sokan mások.
Ennek a könyvnek az első kiadása ötven évvel ezelőtt, 1944-ben, Kolozsvárott jelent meg. Evidens, hogy anyaga kiegészítésre szorul. A Kiegészítésben tehát megkísérlem felvázolni - a teljesség igénye nélkül - mindazt, hogy milyen volt és mivé lett - főleg az európai színház - a második világháború után.
Tudom, hogy a színház nagyon komplex valóság- és jelentéstartalmú szó, hiszen egyesek szerint magába foglalja a színművet, a színészt, a színpadot a maga sajátos technikájával, a szerepjátszást, a rendezőt, a díszletet, sőt a színházba járó közönséget, őfelsége, a néző-t is. Mások csak a drámai mű szövegét, a színészt és alakítását, esküsznek, amikor a színház fogalmának lényegét fürkészik. Jouvet pedig egyszerűen azt mondta, vallotta, hogy a színház lényege a siker, amire a szerző, a színész, a rendező egyaránt törekszik. Nagyon túllépném e bevezetés kereteit, ha folyatnám a színház miben létének az elemzését. Helyette vessünk egy pillantást arra, hogy miként alakult a színház élete a második világháború után. Erre a mikéntre próbálok feleletet adni a könyv utolsó fejezetében, a Kiegészítésben. Vissza