Várandósnapló

Előszó

Jól érzem magam, erre az állapotra büszke vagyok, és még a hasamat is kitolom. Szeretem. Kicsit sem terhes. Remélem, mindenki így érez, aki ugyanabban a cipőben jár, amiben én.
Amikor ezeket a sorokat írom, Zorka ficánkol a pocakomban. Elmondhatatlanul jó érzés, most mi vagyunk a világ közepe.
Hogy miért döntöttem úgy, hogy belefogok ennek a naplónak a megírásába? Nem azért, mert úgy gondolom, hogy én vagyok a legalkalmasabb személy arra, hogy végigvezessem a kismamákat ezen a kilenc hónapon. Arra ott van a párjuk, a barátnők, az orvosok és a szakkönyvek. Azt szeretném elmesélni, mi az, ami velem történt, mi az, amin először én is meglepődtem, amitől esetleg megijedtem, és mi mindent tudtam meg a tapasztalás és az utánajárás során - hátha ezzel is segíteni tudom a felkészülést. Nincs két egyforma várandósság, ezért tudatosan kerülöm azt, hogy megingathatatlanul kijelentsek dolgokat. Zorka 17 hetes volt, amikor először érezhetően mocorogni kezdett a pocakomban, de ha más babák csak 19 hetesen lesznek aktívak, az még nem jelent semmit. Nem kell méricskélni, nem kell sürgetni a dolgokat, nem kell szüntelenül a többi kismamához hasonlítgatni magunkat. Ettől függetlenül azonban úgy gondolom, hogy néha nem árt, ha látjuk, olvassuk azt, hogy más hogyan csinálta. Ez alatt a 40 hét alatt történnek velünk különleges, felejthetetlen és csodálatos dolgok, és néha kellemetlenségek, melyekért persze busásan kárpótol a végeredmény. Volt, hogy megrémültem valami miatt, vagy elbizonytalanodtam, de beszéltem róla, utánanéztem, és megnyugtattam magam. Örülnék, ha sikerülne olyan témákat érintenem a könyvben, ami az olvasó kismamát is foglalkoztatja. Megtisztelő lenne, ha segíthetnék abban, hogy ugyanolyan felhőtlen és örömteli legyen számára a várandósság időszaka, mint amilyen az enyém most. Vissza