Előszó
Részlet a könyvből:
"Az Odéon egyik női öltözőjében, a villanylámpa alatt ott ült Félicie Nanteuil, haja rizsporos, szemhéján kék festék, arca és füle kipirosítva, nyaka és válla fehérre...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Az Odéon egyik női öltözőjében, a villanylámpa alatt ott ült Félicie Nanteuil, haja rizsporos, szemhéján kék festék, arca és füle kipirosítva, nyaka és válla fehérre púderozva, lábát nyújtotta Michonnénak, az öltöztetőnőnek, aki föladta rá a pirossarkú, kicsiny, fekete cipőt. Trublet doktor, a színház orvosa és a színésznők barátja, a dívány egyik párnájára hajtotta kopasz fejét, s kezét a hasán összefonva, keresztbe vetette kurta lábát. Kérdezgetett:
- Hát még mije fáj, kedves gyermekem?
- Tudom is én! ... Fulladozok ... szédülök ... Egyszerre meg úgy megrémülök, mintha mindjárt meghalnék. És ez a legkeservesebb.
- Nem érzi néha, hogy hirtelen, csak úgy, minden ok nélkül, sírni vagy nevetni szeretne?
- Ezt igazán nem mondhatom, mert az életben annyi oka van az embernek nevetni vagy sírni! ...
- Nincsenek látomásai?
- Nincsenek ... De képzelje, doktor, éjszaka a bútorok alatt, azt hiszem, egy mcskát látok, amely égő szemekkel néz rám."
Vissza