Színes kövek művészete

Előszó

Mezopotámiában, a mai Irak földjén, több mint ötezer éves templomot ástak ki a régészek. Csonka oszlopain apró agyaggombok százai futnak körbe cikcakkos vonalakban, hálómintákban: feketék, vörösek, fehérek. A pici kis gombok valójában agyagszögek, benyomkodták őket az oszlopok még puha felületébe; amikor aztán ezek a felületek megkeményedtek, ezredévekig megtartották a szemecskéket. A sok száz, sok ezer színes szögecske összefüggő, mozgalmas és hatalmas felületet alkotva borítja a vaskos oszlopokat. Ha egy pillanatra is beléphetnénk abba a templomba, visszaszállhatnánk ősi múltjába, amikor még épen állott és emberek százai jártak ki-be kapuin, oszlopait pedig lábazatuktól egészen az oszlopfőig borította a piros-fehér-fekete agyagszögek tarta és ünnepélyes sokasága, akkor szemünk mind tágabbra nyílna, tekintetünk fel-alá szállna, külön-külön felfedeznénk minden színfoltot, minden egyes agyagkorongocskát. Látnánk, hogy az egyik kijjebb áll, megcsillan, hiszen több fényt kap, a másik kicsit mélyebbre húzódik, így árnyékban marad. Csak éppen szürke az árnyék a fehér gombon, de mély és sötét a feketén; ahol fény éri a fehéreket, ott olyanok, mint a hó; a piros pedig tüzes, szinte ég. Mozgás és színkáprázat - minden szem más és más. Ezek a cikcakkos vonalak örökké élők maradtak; szemünk akaratlanul is megakad egy csöppet minden egyes agyaggombon, s ahogy tovább-tovább fordul, mindig követi a kis pöttyök által elébe rajzolt irányt; így aztán végül is bejárja a cikcakk-vonalat. Tanúi lehetünk, hogy az apró elemekből hogyan állnak össze vonalak, formák; nem halott, gépiesen meghúzott vonalak ezek, amilyenekhez ma többnyire szokva vagyunk, hanem mintha minden egyes pontjukon újra erednének, újra születnének. Vissza