Előszó
Miféle mélységekből?
A lélek, az idő miféle mélységeiből, a tájak miféle messzeségeiből zeng fel ez a zene, szól ez a dal?
Mit rejt a népek lelke, mit rejtenek a népek lelkei?
Utoljára talán...
Tovább
Előszó
Miféle mélységekből?
A lélek, az idő miféle mélységeiből, a tájak miféle messzeségeiből zeng fel ez a zene, szól ez a dal?
Mit rejt a népek lelke, mit rejtenek a népek lelkei?
Utoljára talán gyerekkorunkban volt meg ez az átjárás idők, népek és távolok közt, mert bennünk magunkban fedeztük fel mindezt.
Miről is beszél?
Miről is beszélnek ezek a ráolvasó szövegek? Elduruzsolnak, elbűvölnek... Hangok és sóhajtások... hümmögések, mormogások... világvégi kiáltások... Tagolják a könnyed humorral, vígasztaló erővel és feszített pontossággal előadott fellebbenő szöveget. (Túli-hangok; valóban a szférák zenéje, melyből Püthagorász szerint minden zene származik.)
Engedd el magad - és akkor visznek, visznek oda, ahova mindig is vágyakozol, mindig is vágyakoztál. Egy soha-nem-volt gyerekkorba, amikor élt még a földkerekség, a világmindenség egysége, ahol mindent átjárt a ki nem mondott... itt se mondjuk ki... És mindezt csak a személyes, az individuális és ilyen-nincs-több varázsa idézheti fel, szólaltatja meg.
Az idézésre vonzó lények jelennek meg, és hanggal, hangzással megérintve minket utalnak jövőbelire, távolira és bennünk ma itt élőre; megszólítják, felébresztik, megelevenítik.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal