Szimmetria

Előszó

Hermann Weyl, aki a szimmetria jelenségét a maga általánosságában önálló tudományos kutatás tárgyává tette, 1951-ben Princetonból - ahol emigráns éveit többek között Neumann Jánossal és Wigner Jenővel töltötte - visszavonult Európába. Búcsúzásul az egyetemen tartott négy előadásában foglalta össze mindazt, amit akkor a szimmetriáról tudni lehetett. A hangsúlyt az interdiszciplináris, kulturális összefüggésekre helyezte. Előadásai a kor tudományos színvonalán fogalmazódtak, de Weyl nem egy-egy szaktudomány képviselőihez szólt, az egyetemen oktatott bármely tudományág művelője megérthette. Az előadások szerkesztett szövegét a Princeton University Press 1952-ben egy kötetben publikálta. A Weyl-féle Szimmetria szédületes siker lett, vagy ötven nyelvre fordították le, összességében megszámlálhatatlan kiadást ért meg (köztük magyarul, 1983-ban a Gondolat adta ki), s még ma is világszerte hasznos segédeszköze az oktatásnak.
Weyl nyugdíjba vonulása óta a szimmetria (és hozzá kell tennem: a szimmetria hiányának, sérülésének) kutatásában óriási fellendülés kezdődött el. Buckminster Fuller szinte Weyl előadásaival egyidőben szabadalmaztatta azt a hatszögeket is tartalmazó magas fokú szimmetriát (a szinergetika elvének érvényesülését), és ezért nagy stabilitást eredményező gömblefedő tartószerkezetét, amelyet a világ először a montreali világkiállításra épített tágas tér áthidalására alkalmas dómjaként, később a futball labda minden korábbinál stabilabb varrásmintájaként ismert meg, de amely legnagyobb karrierjét a stabil kötéseket produkáló gömbszerkezetű szénmolekula, a fullerén felfedezését (1985) követően futotta és futja be. Vissza