Szimbót hallgatom

Fülszöveg

Kohl-Larsen, az ismert német orvos, etnográfus, archeológus és Afrika-kutató ásatások során megbarátkozik egyik munkásával, a még ma is a kelet-afrikai isszanszu törzs tagjával, Szimbo Janirával, és ráveszi ezt az egyszerű embert, mesélje el élete történetét. - Huszonhat estén keresztül, munka után leülnek a tábortűz mellé, és Szimbo mesél, Kohl-Larsen pedig lejegyzi szó szerint a hallottakat. - A könyv legfőbb vonzereje, hogy az olvasó nem kételkedik abban, Kohl-Larsen valóban szó szerint, minden változtatás nélkül írta le az isszanszu néger elbeszéléseit életéről. Ilyen egyszerűen, egyéni hangnemben civilizált ember semmiképpen sem tud beszélni az őskori kultúrfokon álló afrikai néger életéről - ezt valóban Szimbo mondta el és pontosan így.
Egyszerű élet történetét ismerjük meg, mely nem bővelkedik drámai eseményekben, de minden bizonnyal ilyen az afrikai falvak lakói túlnyomó többségének az élete. Szimbo - bár az írásjeleket nem ismeri, és olyan őserdei faluban nőtt fel, amelyet elkerültek mind a misszionáriusok, mind a kereskedők - eredeti mesélőtehetség, vallomása mindvégig lebilincselő olvasmány. Különösen érdekesek gyermekkori élményei, amelyek a könyv mintegy harmadát teszik ki. Egészen meghökkentő, mennyire egyformák vagyunk mi emberek az alapvető érzések, tulajdonságok tekintetében. Janira vallomásaiból kiderül, hogy a kisgyerek szülőhöz fűződő kapcsolata szinte teljesen azonos, akár az őserdő belsejében, akár valamelyik európai nagyvárosban él. Látjuk, mennyire hasonlóak a korai gyermekkor első élményei, mennyire azonos a környező világ megismerésének módja, még ha különböző is ez a környezet; mennyire hasonlóak a testvéri szeretet és a testvéri vetélkedés indítékai, habár itt esetleg iskolai eredmények, ott meg nyúlvadászati eredmények képezik a vetélkedés tárgyát -, mindkét esetben a szülői elismerés a cél. Rádöbbenünk arra, hogy a játékok, gyermekcsínyek, a felkészülés az életre az annyira különböző külső körülmények ellenére is, lényegileg mennyire azonosak. Sok könyvben olvastuk európai etnográfusok leírását a férfivá avatás ceremónájáról, a természeti népek házaséletéről, temetésről, születésről, a varázsló tevékenységéről. Ebben a könyvben szinte egyedülálló élményben van részünk: nem tudós megfigyelő, hanem egy isszanszu néger elbeszéléséből értesülünk ezekről az eseményekről. Janira primitív földművelő, állattenyésztő törzs tagja, amely állandó viszályban él a harcias masszáiokkal. Ez utóbbiak nem művelik a földet, de aratáskor betoppannak a földművelő törzsek területére, és erőszakkal szerzik meg a létfenntartásukhoz szükséges terményeket, állatokat. Az isszanszuk igazi és legfélelmetesebb ellenségei azonban a fehérek, akik adót szednek tőlük és kényszermunkába hajtják őket, és ha a kiszabott munkát nem végzik el, a kibokóval, az állatbőrből készült korbáccsal kegyetlenül megverhetik őket.
Megdöbbentően érzékletes képet nyerünk arról, hogy mit jelent a két-három évenként rendszeresen pusztító éhínség a természeti népeknél. Megismerkedünk Janira teherhordó korában szerzett tapasztalataival.
Kohl-Larsen írói módszerét, a szerénységet, amellyel megállja, hogy egy betűt se tegyen hozzá vagy vegyen el a bantu-néger szavaiból, csak dicsérni lehet. A maga mondanivalóját nem Szimbo szájába adja, hanem a minden fejezet elé vagy után írt megjegyzéseiben ismerteti. Vissza