Szimatot fogva

Előszó

Részlet:

Egy rönkasztalnál ültem egy tölgyfa alatt a városon átkígyózó nagy parkban. A park másik végében egy rakás iskolás gyerek ugrókötelezett valamilyen jótékonysági megmozduláson. Pontosabban néhányan ugróköteleztek, a többiek meg csak szurkoltak nekik. A szülők és a tanárok üdítőket és frissítőket készítettek, miközben egy folyamatosan kattintgató fotós ide-oda cikázott a lefoglalt területen. A park legtávolabbi része mögött, a juhar-, tölgy-, szil- és nyárfák árnyas takarásában állt a bérház, ahol Dan nagyapám élt és dolgozott. Ha most kinézne a parkra és elég erősen meresztené a szemét, akár ki is szúrhatna - és bizonyára szöget ütne a fejében, hogy mit keresek itt. Tudniillik épp a könyvtárban kellene ülnöm az aktuális házi feladatom, egy történelmi témájú kutatás miatt.
Az igazat megvallva, tényleg voltam könyvtárban, és valóban végeztem némi kutatást, csak épp nem a Julis Caesar korában működő római szenátusnak néztem utána, ahogyan azt Dan nagyapa meghagyta, hanem a régi folyóirattárban olvasgattam pár órát. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a helyi napilapoknak csak a legutolsó tíz évfolyama van fent az interneten. Ha az ezt megelőző időszakban íródott cikkeket szeretném elolvasni - márpedig ez volt a helyzet -, arra csak a mikrofilmolvasóban van lehetőségem. Úgyhogy mikrofilmeket olvastam. Fárasztó és unalmas elfoglaltság volt. Ahelyett, hogy beírok pár kulcsszót a keresőbe, és máris megjelennek a monitoron a találatok, lapról lapra kellett átnyálaznom a hosszú filmtekercsekre kimásolt régi újságokat. De a munka meghozta gyümölcsét, megtaláltam, amit kerestem. Miután végeztem, nem mentem vissza rögtön Dan nagyapához, hanem megálltam a parkban, és elővettem a lefénymásolt oldalakat. Éppen nekiláttam volna, hogy alaposabban átolvassam a régi cikkeket, amikor észrevettem, hogy egy fekete árny suhant át a park élénkzöld füvén. Vissza