Vértanuk a magyar történetből

Előszó

Nem véletlen volt, hanem tanulmányaim hozták magokkal, hogy a mult években főként a XVII-ik század történetével foglalkoztam. S igy lőn, hogy dolgozataim némely része közt, legalább a korra nézve, bizonyos összefüggés felismerhető, a mennyiben épen ezek egyik a másiknak folytatását képezik. E körülmény birt rá, hogy azokat, mivel szétszórva különböző folyóiratokban jelentek meg, most öszszegyüjtve bemutassam: azonban részben újra dolgozva, részben pedig uj adatokkal bővitve.
Hátra van még, hogy a czimről számot adjak: miért neveztem e munkát »Vértanuk«-nak.
A ki valamely eszméért vagy elvért küzd vagy még áldozatul is esik: közönségesen vértanúnak nevezzük. Azonban nemcsak a hazafias és szent ügyeknek vannak vértanúi. Lehet valaki rögeszmének, saját korától elitélt elveknek áldozata, s mégis bizonyos szempontból vértanúnak mondják. Másra talán saját hiúsága, nagyravágyása vonta a bukást, s ama czim tőle sem szokott megtagadtatni - mert az a küzdőknek, szenvedőknek és áldozatoknak czime. Aztán a vallás és politika vértanúin kivül másokat is ismerünk - a tudományéit.
Ember nincs gyengeség nélkül, valamint daemont sem találunk a halandók soraiban. S ezen »vértanuk« közt kiket én most egymásmellé állitottam, s kik mondhatni, mindnyájan egy és azon kornak gyermekei, tévedőket, gyengéket, sőt bünöst is találhatni, de találunk olyanokat is, kik hazafias érdem, önzéstelen buzgóság, nemes áldozatkészségük által tüntek ki. Kétségtelenül fel fogja ismerni az olvasó mindenik fajt, anélkül hogy én a vértanui czim kedvéért sem a bünt palástoltam, vagy az érdemnek árnyoldalát érintetlenül hagytam volna... Vissza