Szilády Áron Gimnázium Évkönyve 2003-2004

Előszó

Gimnáziumi évkönyvünk előszavaként ezekben a sötét és zavaros időkben, amikor olyan híreket hallunk, hogy igazságtalan megkülönböztetésük okán várhatóan az Alkotmánybírósághoz kényszerülnek fordulni az iskolafenntartó egyházak, szeretettel ajánlom évkönyvünk olvasóinak a három évvel ezelőtti ballagási ünnepélyünkön elhangzott gondolatokat, amelyek mit sem veszítettek aktualitásukból. Ilyenkor, amikor véget ér életünk egy hosszú időszaka, s számot kell adnunk arról, hogy mivel gazdagított bennünket az együtt töltött 4, vagy 6 esztendő, akkor azt kívánom, hogy sokan mondhassák el a zsoltár írójával együtt: „mécsest adott kezembe az Úr ". Remélem és szeretném, hogy így legyen. Ha ezzel az igével kapcsolatban három kívánságom lehetne, most az első így hangzana: Bárcsak úgy tekintenének a Szilády Áron Református Gimnáziumban végzett diákokra mindenütt, hogy ők azok, akiknek mintha lámpás segítene a helyes tájékozódásban akkor is, amikor mindenki másnak sötétségbe borult az útja. Egyre inkább szükség lenne ma ilyen emberekre. Igaz, már az egyik ókori bölcsről is azt mesélik, hogy fényes délben meggyújtott lámpással járkált Athén zsúfolt főterén. Amikor megkérdezték tőle mit csinál, azt válaszolta, hogy igaz embert keresne, de nem talál. Ma talán még inkább szükség lenne ilyen lámpásra, amelynek fényénél meg lehetne különböztetni a tisztességes embereket az alávalóktól, mert egyre nagyobb a sötétség, amely körülvesz bennünket. Nem is olyan rég döbbenhettünk rá egészen nyilvánvalóan erre, amikor egy magát szabadelvűnek mondó napilap cikkében felvetett ötletet követően, egy tévé műsor sztár riportere kért árajánlatot egy orosz (ál)bérgyilkostól egy négy gyermekes családapa megölésére. Nem zavarta, hogy egy olyan ország vezetőjére alkuszik, amelynek az első miniszterelnökét 1849 október 6-án agyonlőtték, egy másikat 1958 június 16-án felakasztották, mint ahogy az sem érdekelte, milyen érzést válthat ki mindez egy feleségből és a gyermekeiből. Vissza