"...Hanem az én Lelkem által"

Előszó

Nehéz volna előszót írni egy könyvhöz, mely nem is könyvnek indult, hanem egy előadás sorozatnak, mely kereken két esztendeig tartott. Előzőleg az újraébredés szükségességére való tekintettel Aggeus próféciáját magyaráztam, nem tudom, mennyire sikerült a hallgatóknak szívéhez juttatni az ébredés szükségességét.
Miután azt befejeztem, kézenfogva adódott, hogy Zakariás következzék. Eleinte idegenkedtem tőle. Minél beljebb jutottunk azonban a könyv „forgatásába" annál gazdagabban nyílt meg az Ige ajtaja előttünk.
Zakariásról, mint emberről, keveset tudunk. Papi családból származott és valószínűleg a babiloni fogságban született. Tiszteletben tartotta a kultuszt, de ennél sokkal fontosabbnak tartotta az Úrral való közösséget. Ez könyvén végig látszik. A bibliakutatók vitatkoznak az egyes fejezetek, illetve szakaszok időpontján, olyan is van, aki nem tulajdonítja az egész könyvet ugyanannak a Zakariásnak. Ez az igeolvasót, aki az Igében az életnek beszédét keresi, nem érdemes, hogy távolról is érdekelje.
Zakariás előadási formája gyakran apokaliptikus. Nehezen érthető, és a felületes írásmagyarázók nem is lelnek benne semmi kiváltképpen mára vonatkozó kijelentést, vagy üzenetet. Ez érthető, az Igét csak a Szentlélek magyarázhatja, és ha valaki nem levett saruval közelít az Igéhez, akkor nem nyílik meg előtte.
Aki nem „leborulva, de nyitott szemmel" szemléli a Kijelentést, az nem láthatja a Csillagot, nem ismerheti fel az ígéreteket, nem rettenhet meg az ítélet előtt, és nem ragyog fel számára a kegyelem. Aki Zakariás és a többi ószövetségi könyvekben is nem Jézus bölcsőjét, nem az egyház eljövendő ígéretét keresi, az látván lát, de mégse lát. Az előtt becsukódik a nyitott ajtó, melyet János is látott a Jelenésekben. Vissza