Modernizmus és haladás a cseh lírában a két háború között (dedikált példány)

Előszó

Sok hasonlóság, de sok különbség is van az első világháború küszöbén a mi irodalmunk és a cseh irodalom fejlődése között. A XIX. század párhuzamaira már többen rámutattak; sok szó esett arról is, hogy 1867 után mind kevesebb és kevesebb lesz csehek és magyarok költészetében a szomszédság adta megegyező vonás. Nemcsak azért, mert a századvégen Csehország iparosodottabb jellege következtében az addiginál is jobban érvényesültek a cseh társadalmi élet urbánusabb viszonyai; a cseh polgárság erősebb volt, mint a miénk, életmódját és világfelfogását nem kötötte ezer és ezer szál a provinciális dzsentrivilághoz. A cseh proletariátus is korábban hallatta a szavát: hiszen képviselői 1848 júniusában már ott harcoltak a barrikádokon Prága utcáin. A társadalmi fejlődésnek e szembeötlő s az irodalomban is érvényesülő különbsége okozza, hogy míg nálunk a XIX. század utolsó évtizedeiben elsősorban még mindig csak a népnemzeti irány volt a hangadó, s legfeljebb csak óvatos tapogatózások, magányos kísérletek történetek abban az irányban, hogy a hivatalos ízlés kifejezésmódját a Parnasse vagy Whitman költészetének tanulságaival frissítsék fel, s nemcsak olvasóközönségünk ízlését, hanem íróink látóhatárát is erősen korlátozta a német kultúra egyoldalú befolyása, a haladószellemű nyugati irodalmaktól való elzárkózás, addig Masarykék a kor legmodernebb nyugati filozófiai és művészi irányait a haladó cseh polgárságának mondhatni hivatalos irányzatává tették... Vissza