Előszó
CSILLAGOKBAN JÁRÓ
-visszamondó monodráma„
"...mert könnyű a mondás, de nehéz a visszamondás"
Műfaja: belekeveredés valamibe, valami biztosból, az öröklétnek álmodott modoros létből valahová
A valami - sok semminek hitt mozaik, mely mégis egésszé áll össze. Ősszel gyakran, ha elmúlt nyár után sóhajtozunk. Télen, ha messze még a tavasz. Pótolhatatlan és pótolható szerelmünk kattog a gondolat-szelencén, búg a bús magyar lélek Ady lélek-prolongálással vagy egyszerű tolvaj lássál, plágiummal. De azt sem teljes odaadással, csak valamiféle plágiummal.
Epigon és valami eredeti keveréke lesz ez a szorongásos szonett, tekervényes mégis, mintha valami lenne? Stílusorgia, disszidens értelem, érzelem kavalkád? Az író, önkijelölésben ül, mint barázda mellett a paraszt és jó termésért rimánkodik. Billenti a billentyűket, mint fa tövén a barázdabillegető. ír. Magyar módra ír, ír módra magyar.
Persze nem ennyire játékos ez a billegetés és nem ilyen vidám illegetés. Lélekháború lesz, beírhatatlan üres oldalak sokasága - úgy tűnik hiába a hajsza, lekésve minden. De a késlekedés után végül is computere mögé ül és... emlékezem - mondja József Attila.
Emlékezem, jajongja a mi- stílusosan szólva- lomha tudósítónk, valahonnan távolból. De igyekezete legalább valódi, ha a többi korcs utánzat is. Legalább ezt becsüljétek benne.
Ül tehát a mi billentyű billegetőnk és halálba menekült barátjáról fogalmaz sorokat. És valóban, ebben a cica-kutya menhely, de embergyilkos sorsban hány sor egy sors?
De én, az a bizonyos író most valakit keresek és hiszem, hogy megtalálom, mire kigömbölyödik ez a kereső lokátor sikátor. Amelyben nagyon magányosan elindulok.
Meg akarom találni őt, aki szerintem volt valaki. Cserey Erzsinek hívták Pont... Az kerül a végére, de minden könnycseppel kezdődik, mint a születés. Mint az igazi emlékezés.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal