Szigetvári levelek a török hódoltság korából

Előszó

A Szigetvári Várbaráti Kör 1971-ben, gradeci Horváth Stancsics Márk várkapitány halálának 410. évfordulója alkalmával adta ki 4. számú kiadványát, a „Szigetvári várkapitányok levelezésé"-t. Szerény kiadványunkat az olvasóközönség kitüntető érdeklődéssel tisztelte meg, egy év alatt valamennyi példánya elfogyott. Örömmel tapasztaljuk, hogy a forrásértékű dokumentumok mennyire népszerűek napjainkban. Az olvasók szeretik önállóan tanulmányozni az eredeti forrásokat, hogy saját maguk alakíthassák ki véleményüket a tanulmányozott történelmi korról. Veres Péter is ezt írja a „Bölcs és balgatag őseink" című könyvében: „Nekem, a kései unokának, aki véletlenül íróvá lett, e magánlevelek - sajnos, nagyon kevés maradt meg - némely dologban többet mondanak az akkori valóságról, mint a legtöbb hiteles, de célzatos »politikai levél«, amelyet íródeákok, szerzetesbarátok fogalmaztak körmönfontan diplomatikusra." Kétségtelen, hogy a magyarságnak egyik legnehezebb, legproblematikusabb százada a XVI. század, ezen belül is a török hódoltság első évtizedei. Szigetvár, mint a királyi Magyarország fontos végvára ezekben az időkben igen fontos szerepet játszott. Kiváló kapitányai: Tahy Ferenc, Dersffy Farkas, Kerecsényi László, Horváth Stancsics Márk, majd Zrínyi Miklós nagy katonai szakértelemmel annyira kiépítették, megerősítették, hogy több alkalommal is sikeresen dacolt az ostromló törökökkel. Mikor pedig 1566-ban Szulejmán szultán sokszoros túlerővel elfoglalta, a legmodernebb hadászati elveknek megfelelően alakították át, építették újjá a romba dőlt várat. Ettől kezdve 1689-ig Szigetvár a törökök egyik legfontosabb végvára volt a Dunántúlon. Vissza