Magyarságtudomány 1942. október

Előszó

Részlet a kötetből:

EGY MAGYAR HUMANISTA: VÁRADI PÉTER.

A régi humanista szemléletet Wallaszky fogalmazta meg elsőnek. Ez a magyar humanizmust Mátyás király személyéhez kötötte és uralkodásának idejére korlátozta. Újabb, modernebb felkészültségű tudósok a régi határokat mind az Anjouk, mind pedig a Jagellók felé messze kitolták. Mátyás-kori humanizmusunk ragyogását ez a kiszélesítés nemhogy letompította, jelentőségét lecsökkentette volna, hanem még gazdagította, mert annak távlatot adott. Egyre tisztábban látjuk azoknak a belső erőknek az útját, amelyek a kereszténység felvételével a keresztény latin kulturába bekapcsolódott magyarság lelkében az itáliai egyetemek kezdeményezésére a lovagkoron keresztül az egyházi műveltség talaján, a Hunyadiak alatt a királyi kancelláriábban szöktek szárba. Majd a Jagellók korában, ha nem is emelkedtek, de legalább még jobban kiszélesedtek, alászállottak, és mindegyre szélesebb rétegeknek lettek sajátjává. A mohácsi vész után pedig kettéválva, erősen átszíneződve egyrészt a protestantizmusba hajoltak át, másrészt meg az új erőre kapó katolikus restaurációnak lettek fegyvertársaivá.
E tághorizontú humanizmus-kutatásnak gyújtópontjában ma is Mátyás kora áll. Ide futnak össze a szálak, hogy megszőjék a magyar humanizmus színekben gazdag szőttesét, és innét, mint erőforrásból szaladnak széjjel, hogy a barokk nagy szintézisében adjanak újra találkát. Nem is csoda, hogy a Mátyás-kori humanizmus jelentette és jelenti ma is számunkra a humanizmust, annak beteljesedését. Vissza