Az arany halak

Előszó

Részlet a könyvből:
A „Szűz Mária szívé"-ről nevezett apácaszerzetnek gondosan ápolt és élőzöld függönynyel befuttatott nevelőintézeti háza előtt bérkocsi állott meg, egy júniusvégi napon, délben. A kocsiból magas, karcsú termetű, negyvenesnek látszó, jóságos arcú, előkelő tartású hölgy szállott ki. A vasrácsozatba helyezett, nyitott kapun átlépve, könnyed léptekkel haladt végig az aszfaltjárón, melyet zöld pázsittáblák környeznek, s amely járó három kőlépcsőhöz vezet.
Az úrnő a bejárat baloldalán levő ablak előtt megállott. Ez az ablak kis szobába nyílt, ahol egy szelíd tekintetű testvér tartózkodott.
- Özvegy Karády Sándorné vagyok, unokahugaimért: Ecsegi Margitért és Jolánkáért jöttem.
- A folyosón balra, az első szám alatt levő társalgóba tessék befáradni.
Az özvegy a tágas társalgóteremben, a széles bőrzsöllyék egyikébe leült. A szobában még három más várakozó volt, külön-külön, szótlanul nézve egymást.
A társalgónak egyik ajtajában két fiatal lány jelent meg. Az egyik közepes termetű, tűzről pattant barna szépség. Üde arcát görög orra, piros ajkai és élénk tüzű szemei elragadóvá tették. A másik magas növésű, karcsú, gyönyörű szőke gyermek. Finom hajlású kis orra, bájos környékű, ábrándos, nagy kék szemei, remekívű sűrű szemöldökei kifejezhetlen bájt adtak nyugodt kifejezésű arcának, melynek színe nem lett volna kevésbbé fehér, ha bolygónkon rizs nem teremne, s pirja nem hagyott arra nézve kétséget, hogy azt nem tulajdonosának az ujjai kenték oda. Vissza