Szigetek az Áramlatban (orosz nyelvű)

Előszó

Részlet:
I
A ház az öböl és a nyílt tenger közt elnyúló keskeny földnyelv legmagasabb pontján épült. Átvészelt három hurrikánt, szilárdan épült, mint egy hajó. Passzátszéltől megdőlt szálas kókuszpálmák árnyékolták, s az óceán felől az ember kisétálhatott az ajtaján, le a szirten, át a fehér homokon, bele a Golf-áramba. Az Áramlat vize általában sötétkék volt, ha az ember a szárazföldről nézte, és ha nem fújt a szél. De ha az ember belegázolt, a lisztfehér homok fölött csak a víz világoszöldje csillogott, s az ember a nagy hal árnyékát már jóval azelőtt észrevette, hogy az odaért volna a part közelébe.
Biztonságos és remek fürdőhely volt ez nappal, de éjszaka úszásra nem való. Éjszaka a cápák közel húzódtak a parthoz, ott vadásztak az Áramlat szegélyén, és a ház felső verandájáról csöndes éjszakákon hallani lehetett a megkergetett halak csobbanását, és ha az ember lement a partra, látta a cápák derengő nyomát a vízen. Éjszaka a cápa nem fél, de tőle fél minden. Nappal azonban óvakodik a fehér homoktól, s ha mégis bejönne, árnyékát az ember messziről észreveszi.
A házban egy férfi lakott, név szerint Thomas Hudson, aki jó festő volt, és az év nagyobb részében ott dolgozott a szigeten. Ha az ember már elég régóta lakik ezen a szélességi fokon, az évszakok változása éppoly fontossá válik számára, mint bárhol másutt, és Thomas Hudson, mert szerette a szigetet, el nem mulasztott volna egyetlen tavaszt vagy nyarat, őszt vagy telet. Vissza