Sziget a mérgezett tengerben

Előszó

Győr felé autózunk, egy verseskötet könyvbemutatójára. A mellettem ülő szerző kötetének címét morzsolgattam ekként magamban, kicsit kifordítva. Kilencvenéves útitársam: ügyvéd, költő. Szokása szerint derűs és friss. Rászánom magam és kérdezem, ami régóta érdekelt:
- Hogyan volt 44-ben? Akarsz egyáltalán róla beszélni?
- Szívesen, mert happy end volt a vége.
Csend a vezetőülésnél... Hm. Happy end?
- Igen, ez sikertörténet. Apámmal és még vagy hetven ügyvéddel együtt ugyanis márciusban túszul ejtett a Gestapo. A kamarát talán érdekelheti, hogy szisztematikusan vittek el túsznak a gazdag kapitalisták mellett ügyvédeket is. De minket csak A-tól K-ig. A többit már le tudta állítani a minisztérium. Túléltük, és pont amiatt, hogy túszok voltunk. Velünk ráadásul az internálótáborban nagyon rendesen viselkedtek. Kitűnő volt a táborparancsnok, aki kifejezetten óvott minket. Ilyen méretű kollektív mentőakció másutt csak a Schindler féle volt. Arról tud a világ, erről nem.
- Ez tényleg szokatlan visszatekintés. Schindler listáját mondtad? Vannak tehát konkrét személyek, akiknek esetleg az életedet köszönöd?
- Természetesen. Elsősorban a tábor parancsnokának, egy Vasdényey István nevű rendőrtisztnek. Nagyszerűen viselkedett. De besegített a nagypolitika is, amikor Lakatos Géza lett a miniszterelnök.
- Miért nem írtad meg eddig?
- Most meg fogom írni. De csakis azért, mert jó lett a vége. A jónak is emléket kell állítani. Korábban erre a körülmények nem voltak megfelelők. Vissza