Fülszöveg
Sírni csak a győztesnek és a fiúnak szabad. Ezen igazságra Gyurkovics Tibor Vasárnapi Levél című műsorát hallgatva döbbentem rá. A honi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású szerzője immáron tíz esztendeje küldi leveleit vasárnap delente a Kossuth rádióban atyámnak, a földön túli Mandzsúriába. Tudva tudom, apám mindenről értesül ezen árnyékvilágban elkövetett balgaságainkról, gyávaságainkról, becsapottságainkról, mert kell lenni Istennek, s ha van akkor tudom, hogy apám, az író, a mennyei kávéházban biztosan hallgatja a magyar közszolgálatit.
De ez a Gyurkovics-ötperc - bár nyilván olybá tűnhet - nem az én ügyem. Mert a Kossuth-díjas őserő jegyzetei a korról szólnak, melyben élünk. Az ellopott rendszerváltásunkról, amelyben létezni lehet, de élni csak nagyon bajosan. Öt rövidke perc mindössze hetente ez a műsor, ám életet lehel a lelketlennek tűnő hangszóróba.
Most vasárnap az író végig apámról, a több mint tíz esztendeje elhunyt kosarasról beszélt, akit "humorkirálynak"...
Tovább
Fülszöveg
Sírni csak a győztesnek és a fiúnak szabad. Ezen igazságra Gyurkovics Tibor Vasárnapi Levél című műsorát hallgatva döbbentem rá. A honi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású szerzője immáron tíz esztendeje küldi leveleit vasárnap delente a Kossuth rádióban atyámnak, a földön túli Mandzsúriába. Tudva tudom, apám mindenről értesül ezen árnyékvilágban elkövetett balgaságainkról, gyávaságainkról, becsapottságainkról, mert kell lenni Istennek, s ha van akkor tudom, hogy apám, az író, a mennyei kávéházban biztosan hallgatja a magyar közszolgálatit.
De ez a Gyurkovics-ötperc - bár nyilván olybá tűnhet - nem az én ügyem. Mert a Kossuth-díjas őserő jegyzetei a korról szólnak, melyben élünk. Az ellopott rendszerváltásunkról, amelyben létezni lehet, de élni csak nagyon bajosan. Öt rövidke perc mindössze hetente ez a műsor, ám életet lehel a lelketlennek tűnő hangszóróba.
Most vasárnap az író végig apámról, a több mint tíz esztendeje elhunyt kosarasról beszélt, akit "humorkirálynak" aposztrofált, aki nem hepciáskodott, mint egyes jelenkoriak, aki valódi irodalmárként a művészetet nem keverte össze a kórószáraz unalommal. És akinek május 12-én a Magyar Írók Egyesülete egy Kossuth-díjat sugalló koszorút küld a földön túli irodalmi vadászmezőkre.
De újólag mondom, nem ez a lényeg. Nem Galsi Pongrác és az emléke, bár az is fontos, nekem talán a legfontosabb. Az ennek a műsornak az üzenete, hogy létezik még "vox humana" az emberi hang szelleme ebben az országban, nem puszután a Merlin Színház szub-neo-pszeudó avantgárd műsoraiban él a nemzet (?) nyelve, nem csupán Eörsi István középrossz paranoid publicisztikái jelentik az irodalmi zsinórmértéket. Vannak emberek, akik alanyt állítmánnyal egyeztetve írnak, akik nem az átlátszó, érthetetlen lila blöffből kívánnak megélni, akik nem a haveri kuratóriumok által kiosztott virtuális irodalmi díjak talmi fényének bűvöletében élnek.
Apa, lehet, hogy eljön a kor, amikor nem egy bukott párt néhány fanatikusa dönti el, mi az irodalom, és mi nem az?
Én már innen lentről sejtek valamit. Apa, ugye látod?
Vissza