Szevasztopol

Fülszöveg

Az ezüs parolisok egyáltalán nincsenek ünnepi hangulatban, gyilkos düh tombol bennük. A társalgóban tépelődnek, kezük a málnaszínű asztalterítőn, dobolnak ujjukkal, szinte szótlanul szívják a cigarettát. Szvincsugov kivesz egy cigarettát valakinek a tárcájából, kesernyésen csúfolja magát és a többieket.
- Pofon vágnak, te meg ereggy és még vigyorogj hozzá, mint egy hímringyó!
Az alhadnagy egész arcát dühös ráncok lepik el, mintha a gyomra fájna. Nyilván ezért nem bírja sehogy sem elviselni a csöndet.
- Ezt is megértük - vicsorog, s piroszpozsgás arcán táncot járnak a ráncok. - Maghallgattam az egyiket... Tegnap beszélt itt egy elvtárs, Zincsenko, a fűtő, akit a mieink küldöttnek választottak Petrográdba.
A tisztek felélénkülnek, kíváncsian kérdik:
-Nosza hát, halljuk, mit mondott?
- A raktárépületek mögött gyűléseztek, nyíltan még nem mernek... vagy szégyenlősek. A szónokot, ahogy szokás, feltették egy hordóra. Hé, Markusa, forradalmár elvtárs, adj már egy cigarettát! Igen. Szóval hát ez a Zincsenko... A fenébe az ilyen akasztófáravalót... Pedig már mióta mondod a kapitánynak: küldd ezt a nyavalyást valahová a Dunára, Szulinba!...
-Folytasd már - nógatták a tisztek kíváncsian.
-Ti, azt mondja, szégyellhetitek magatokat, hogy alusztok, elvtársak. Kronstadtban, azt mondja, már régen mindent elrendeztek alaposan: a matrózok helyett a tisztek súrolják a fedéleztet, közös kondérból kapják az ételt, aki pedig tiltakozik, azt rögtön lekapják a tíz körméről.
Mangalov kapitány, a "Kacsa" kövér, gutaütéses parancsnoka nehezen kapkodja a levegőt, vörösödik erősen.
-Szóval... itt is mészárlást akarnak?
-A mieink, aztán rosszabbak a németeknél... gyalázat!
-A németek, azt mondják, a Leninjüknek harminc milliót adtak készpénzben, de nem papírbankóban...
Szvincsugov komor tekintete megakad a lázban égő arcú Alekszand Kerenszkij portréján, amely előző nap még nem volt ott. Az alhadnagy ráncai rögtön sírásra görbülnek.
-Hát ezt meg ki akasztotta ide ki nekünk? - csodálkozik rá Mangalovra. - Nagyon kedves.
-Ugyan ki? Talán én? - biggyeszti el vastag ajkát Mangalov sértődötten. - Biztos ez az új zászlóska... Igen, azt mondják, már az éjjel is a matrózokkal enyelgett a fedélzeten... az ördög tudja, mit főznek ki...
Az ezüst parolisok az asztal körül a fülüket hegyezik.
-A matrózokkal? Szóval ez is valami demokrata.
-Ez nekem új... - lihegi Szvincsugov baljósan.
Mangalovban most már igazán felforr a méreg. A változás óta olyan csend volt a rábízott hajón, hogy egy mukkanás sem hallatszott. Most még nem elég ez a Zincsenko, nézze meg az ember, nyelje mérget még saját tiszttársa miatt is... mit okoskodik az az ember ott. A kapitány arca felfúvódik, vöröslik a dühtől.
-Ki hallott még ilyet: szolgálatban van, és még mindig hentereg. Helyette persze az elsőtiszt ellenőrzi a takarítást. Ez, urak, abszurdum.
A kockafejű, nyírott bajuszú, vörös hajú Bljabikov revizor készségeskedve siet segítségére.
-Engedelmet - mondja kényeskedően felvonva a szemöldökét - ebben az esetben nagyon egyszerű a dolog: eltanácsoljuk azzal, hogy nem felel meg feladatkörének, és kész. Minek szerezzünk magunknak fölöslegesen kellemetlenséget? Ön a parancsnok, minden joga megvan hozzá.
-Hogy tehetném csak úgy, egyik napról a másikra? Ha elküldöm, fogja magát, rohan az elvtársaihoz a fedélközbe, fellázítja őket.
-Móresre kell tanítani - acsarkodik Szvincsugov epésen -, hogy tudja mi az illem.
Az ezüst parolisok bátorítóan vihognak.
- Úgy van!
- Az alhadnagy érti a módját, majd ő ellátja a baját. Vissza